Egy vak lány lett Nagy-Britannia legjobb amatőr zongoristája

A zsűri egyik tagja egyenesen „zseninek” nevezte a fiatal versenyzőt.

Március 15-én zajlott le a Channel 4 csatorna The Piano (A Zongorista) című műsor fináléja, melyben amatőr zongoristák versenyeztek. A tehetségkutatót Lucy, egy 13 éves vak lány nyerte meg.

A verseny castingjaként az ország különböző vasútállomásaira zongorákat helyeztek ki, melyekhez bárki leülhetett játszani. A döntőbe négy versenyző jutott be, és miután egyikük sem rendelkezett saját zongorával, a szervezők mindannyiuknak ajándékoztak egyet-egyet.

Lucy egy rákos daganattal a szemében született és autista vonásokkal rendelkezik, így számára a zene több, mit hobbi – ez a kommunikáció eszköze, mivel fejlődésében visszamaradott, és nehezen tud beszélni is.

Lucy egy rákos daganattal a szemében született. Hároméves korában kezdett el zongoraleckéket venni Danieltől, az Amber Trust zenei jótékonysági szervezet munkatársától.

Lang Lang zonogaraművész, a zsűri egyik tagja „zseninek” nevezte a fiatal versenyzőt.

„Mindig is tudtam, hogy egyszer nagyszínpadon fog szerepelni. Azt mondtam a producereknek: önök azt látták a lányomban, amit én már évek óta látok“ – mondta Lucy édesanyja a döntő után.

(24.hu, cszs)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?