Egy teljes zátonyt rejt maga mögött az ausztrál Nagy-korallzátony

Townsville |

<p>Hatalmas, kör alakú mészkődombokkal borított mezőt rejt maga mögött az ausztrál Nagy-korallzátony - jelentették be a kutatók, akik most először térképezték fel részletesen a világ legnagyobb koralltelepe mögött húzódó tengerfeneket.</p>

"Az 1970-es és 1980-as évek óta tudunk ezekről a geológiai képződményekről a Nagy-korallzátony északi részén, de soha ezelőtt nem térképeztük még fel, hogy pontosan milyen alakjuk van és mekkora területet foglalnak el" - húzta alá közleményében Robin Beaman, a vizsgálatban részt vevő egyik kutató.

A dombok, amelyek az elpusztult Halimeda zöldalgák alkotta mészkőrétegek egymásra rakódásával alakultak ki, 200-300 méter szélesek és néhány közülük nagyjából 10 méter magas.

A kutatók lézerradarral felszerelt repülőket használva térképezték fel a Nagy-korallzátony mögötti mészkődzsungelt, amely jóval messzebbre kiterjed, mint azt eddig gondolták.

A Coral Reefs című folyóiratban közölt tanulmány vezető szerzője, Mardi McNeil szerint mostanra több mint hatezer négyzetkilométert térképeztek fel, ami háromszorosa az előzetesen becsült területnek.

A szakemberek szerint azonban a mészkődombok veszélyben lehetnek. A Halimeda zöldalgákra ugyanis káros hatással lehet az óceán savasodása, amelyért a növekvő szén-dioxid-kibocsátás a felelős.

A kutatók reményei szerint a jövőben tovább tanulmányozhatják a területet egyebek között víz alatti robotjárművek segítségével, hogy még többet megtudjanak a mészkőképződményekről és magáról az óceánról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?