Egy kisebb aszteroida közelíti meg a Földet szerdán

Pasadena/Hamburg |

<p>A Föld-Hold távolság harmada, azaz mindössze 130 ezer kilométeres magasságban halad el szerdán a Föld felett egy kisebb, 11-24 méter átmérőjű aszteroida.</p>

Az óránként 36 ezer kilométeres sebességgel száguldó, AL30 néven nyilvántartott kisbolygó közép-európai idő szerint 13:45-kor lesz a legközelebb a Földhöz.
Az Amerikai Űrkutatási Hivatal, a NASA szerint az AL30 nem veszélyes, mert a 25 méter átmérőjűnél kisebb űrtörmelékek a légkörbe érve azonnal elégnek. Naponta több száz tonnányi homokszemméretű kozmikus részecske érkezik a légkörbe. Általában évente egyszer fordul elő, hogy egy személyautó-méretű szikla látványos tűzgolyóként semmisül meg az atmoszférában.
A NASA számításai szerint 100 méter átmérőjű aszteroidák átlagosan kétezer évente érik el a Földet, ezek a becsapódás közvetlen közelében okoznak jelentős károkat.
A teljes földi civilizációt veszélyeztető aszteroidákra statisztikák szerint csak néhány millió évente lehet számítani, globális hatása pedig az 1 kilométeres átmérőt meghaladó aszteroidáknak lenne.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?