Egy esküvői fotós kulisszatitkai

Hogyan válik az emberből esküvői fotós? Gondolom, ezt a műfajt nem lehet célirányosan tanulni.
Ez is egy válfaja a fotózásnak, melyre egyesek specializálják magukat. Az én utam sem vezetett egyenesen idáig. Elég sokáig tartott, míg megtaláltam ezt a szakmát, amelyben végre azt éreztem, hogy otthon vagyok, hogy ez nekem való. Azelőtt főleg irodai munkákat végeztem, ami sem szellemileg, sem fizikailag nem volt nekem való, úgy éreztem magam, mintha börtönben lennék. Gyermekoromtól éreztem, hogy valamit alkotni szeretnék, le akarom tenni a névjegyemet, és tudtam, hogy ez az irodai környezetben lehetetlen. A fotózás hobbinak indult, szerintem ez a legtöbb kollégával így van. Sokáig az irodai munkám mellett fotóztam, aztán lassan a sok megbízás lehetővé tette, hogy csak ezzel foglalkozzak. Mára ez számomra több mint munka, ez hivatás.

Hol, kitől tanult?
A legtöbbet a gyakorlattal tanultam, illetve kezdettől kapcsolatban voltam más fotósokkal, akikkel egymást segítettük, na és persze könyvekből is folyamatosan képeztem magamat. Ez egy élethosszig tartó tanulási folyamat, hiszen mindig vannak új irányzatok, technikai fejlesztések. Az elejétől fogva emberi történéseket, érzelmeket, eseményeket, kiragadott pillanatokat akartam megörökíteni, érdekelt, hogy egy arcot milyen sokféleképpen lehet ábrázolni. Mindig az volt a vágyam, hogy vissza tudjam adni mások szép és fontos emlékeit. Máig ez motivál.

Tíz éve járja az esküvőket, lagzikat. Emlékszik az első megbízására?
A barátnőm kért meg, hogy fotózzak az esküvőjén, amely épp péntek 13-ára esett. Nem tűnt jó ómennek. Izgultam, ám valószínűleg jól dolgozhattam, mert ezután folyamatosan kaptam felkéréseket, ami engem lepett meg a legjobban. Megláttam a lehetőséget ebben a műfajban, hiszen számos dolog van benne – érzelmek tárháza, események, őszinte és megható pillanatok. Éreztem, hogy nekem ezzel kell foglalkoznom.

Sokan nem is gondolnak bele, de ez egy bizalmi állás.
Sokkal inkább, mint az emberek hinnék. Engem mások olyan intim pillanatokba engednek be az életükbe, ahová mást sosem. Ott vagyok gyakran a menyasszony öltöztetésénél, mások hálószobájában, látom, ahogy aggódnak, hogy minden rendben menjen, nemegyszer előttem sírnak, nevetnek, vitatkoznak és olykor veszekednek is a családtagok. Tőlem azt várják, hogy életük egyik legszebb emlékét az elképzeléseiknek megfelelően adjam vissza, így ez nagy felelősség. Én nem panaszkodhatok, nem beszélhetem ki magam mondjuk a fényviszonyokra, nem moroghatom meg, ha valaki nem mosolyog. Lényegében nekem láthatatlannak kell lennem, és így kell tennem a dolgom.

Mi a fontosabb, a megrendelők igénye vagy a fotós művészete?
Mindkettő, ám akik engem felkeresnek, ismerik a munkáimat, és ezt szeretnék viszontlátni, a két dolog nem áll távol egymástól.

Biztos megélt egy-két emlékezetes helyzetet. Felidézne néhányat?
Láttam néhány cifra dolgot, verekedést is nemegyszer, de repült már a vodkás üveg is. Emellett voltak egészen megdöbbentő esetek is. Egyszer egy pár fotózásán a férfi nem sok hajlandóságot mutatott a fényképezkedéshez, és a hölgyet már majdnem a sírásba kergette. Finoman megkértem, hogy a kedvese miatt legyen együttműködőbb, illetve próbáltam az esemény jelentőségét elmagyarázni neki, amire ő felmutatta a középső ujját, és otthagyta a lányt. Máskor egy idősebb férfi, aki a megbízó párnak volt a rokona, és állítása szerint korábban ő is fotós volt, végig a nyomomban járt a lagzin, és fontoskodott, kioktatott, hogy mit és mikor csináljak. Nem hagyott dolgozni, és nem lehetett leállítani.

Ennyi esküvővel a háta mögött hogy érzi, meg tudná szervezni a tökéletes szertartást és a lakodalmat?
Ez már sokszor eszembe jutott, és gondolatban el is döntöttem, mit kellene tenni. Ám azt javasolnám azoknak, akik az esküvőjüket tervezik, hogy szakembereket alkalmazzanak. Ma már ez egy szakma, ahol akár teljes körű szolgáltatást is lehet kérni, ami azt jelenti, hogy mindent megszerveznek a párnak, úgy, ahogy azt ők szeretnék. Ilyenkor nem nekik kell megküzdeniük az étel-, a virágszállítókkal, a zenészekkel és sok egyébbel, illetve nem kell aggódniuk, hogy szépek lesznek-e a képek, vagy jól sikerül-e a videófelvétel. Mondok egy példát: régóta dolgozom profi videósokkal, akikkel szavak nélkül is értjük egymást, és nem akadályozza egyik a másikat. Egyszer egy felkérésnél a videót a család barátja készítette, aki hobbifilmes volt, nem érzékelte, hogy ez egy csapatmunka, és mindig elém állt. Úgy éreztem, mintha szándékosan akadályozna, hogy ő megmutathassa, mennyire jó. Ez nem igazán válik a pár javára semmilyen tekintetben.

Van olyan álomesküvő, amelyen szívesen fotózna?
Igen, egy Gatsby stílusú tematikus esküvő lehetne. Sokszor elképzeltem már a kornak megfelelő ruhákkal, pompával, zenével.

Az esküvő szervezőit is elérte a járvány okozta válság. Hogyan élik meg ezt a kollégáival?
Sajnos a tavaszi megrendelések lényegében semmissé váltak, és természetesen mi sem akarjuk a saját és mások egészségét kockáztatni, így nem dolgozunk. Bízunk benne, hogy nyár végére minden mással együtt ez a szakma is magára talál, és a jegyespárok megrendezhetik esküvőjüket.

Mit tanácsolna azoknak, akiknek el kellett halasztaniuk az esküvőjüket?
Elsősorban azt, hogy ne keseregjenek az elmúló tavasz miatt, ugyanolyan szép és emlékezetes esküvők vannak az év minden szakában, illetve ne csak a szombati nap legyen opció. Számos pénteki és vasárnapi szertartást, illetve lagzit fotóztam, amelyek semmiben nem maradtak el a szombatiaktól.

Kurkó Gyula