EDITORIAL

Itt a nyár és zöld az árnyék. Végre megszabadultunk a télikabátunktól, dobozoltuk a csizmánkat, a bélelt cipőnket, elő a könnyű, tavaszi ruhatárral, hétvégén sütkérezhetünk, piknikezésre csábít a természet lágy öle.

A főváros is fölébredt téli álmából, a kávéházak kiköltöztek az utcára, egyre több ember ücsörög a teraszokon, pletykál, filozofál, panaszkodik, szidja a főnökét, lusta kollégáit, élhetetlen élete párját, büszkélkedik szép, okos, ügyes, tehetséges gyerekével, vagy az amerikai típusú, irodának nevezett hodályban eltöltött nap után élvezi a magányt egy kávé s legföljebb egy újság társaságában. Most kezdenek igazán élni a presszók, nem csak üzleti tárgyalások folynak a pikoló, a bécsi, a tejes, az ír kávé vagy a kapucsínó mellett, anyukák is ott adnak egymásnak randevút, s míg a csemeték békésen szundikálnak, vidáman folyik az eszmecsere nevelésről, etetésről, rossz altatási szokásokról, mert ez a rosszcsont mindig bekéredzkedik a szülők ágyába, sír a sötétben, hiába van külön szobája, tele játékkal, hóna alá szorítja a plüssmacit, és minden áldott éjjel átbotorkál a hálóba, meg arról, mi jobb, ha az ujját szopja a gyerek, vagy ha cumival tömik be a száját.

Időnként kávéházban találkoznak a focirajongók, ott szidják a két ballábas játékosokat, az elfogult bírót, magasztalják a védelmen lazán átszlalomozó csodacsatárt, tippelnek, vitatkoznak, fanyalognak, azok is, akiknek ez az élete, no meg azok is, akik csak a tévében láttak labdát, maguk nem kerültek vele testi kapcsolatba, de ez így megy mindenütt a világon, a foci és a politika az a két dolog, amelyhez mindenki ért, mindenki hozzászól, s amelyről mindenki többet tud, mint a másik.

A (nép)táncosok is preszszóban pihennek próbák után. Hogy miről beszélgetnek? Elsősorban a táncokról, természetesen, de mivel normális, érdeklődő emberek, filmekről, könyvekről, színházról, zenéről. És néha ők is pletykálnak, mert az mindenkinek jólesik.

A presszók közelében dolgozó nem jut el a presszóba. Hajnalban kel, zöldséget, gyümölcsöt pakol, este ér haza, de ha nála vásárol az ember, úgy érzi, mintha egy pohár üdítő teát ivott volna.

Grendel Ágota