Felszámolták a nagyváradi egyetemen működő kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó hálózatot – jelentette be a rendőrség kábítószer és szervezett bűnözés elleni főosztálya Bihar megyei csoportjának vezetője, Nicolae Stamate – írja a Krónika című kolozsvári lap.
Drograzzia az egyetemen
Felszámolták a nagyváradi egyetemen működő kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó hálózatot – jelentette be a rendőrség kábítószer és szervezett bűnözés elleni főosztálya Bihar megyei csoportjának vezetője, Nicolae Stamate – írja a Krónika című kolozsvári lap. Két egyetemistást még tavaly decemberben tartóztatták le, amikor 110 extasy tablettát próbáltak eladni Nagyváradon. A két tetten ért szatmárnémeti illetőségű fiatal a nagyváradi egyetemen tanult, Kovács a Cri_ul sportklub tőrvívójaként országos bajnoki címet is szerzett. A nyomozás során felgöngyölítették a teljes hálózatot. Még hét Nagyváradon tanuló egyetemista volt tagja a csoportnak, mindannyian szatmárnémeti és nagybányai illetőségűek. A fiatalok kábítószer-fogyasztásért és -kereskedelemért 15-től 25 évig terjedő börtönbüntetést kaphatnak. (mn)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2012. 08.19.
M. Knopfler: Kill To Get Crimson
2012. 08.19.
Továbbra is tart a harc
2012. 08.19.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.