Dortmundi segély a Vajdaságnak

Bécstől, a Duna vonalát követve Budapesten keresztül jöttek Újvidékre, majd innen Belgrádba, majd Pancsován át a közeli kis faluig, Homokosig (Mramorak), ahol Jochan bácsi született 1929-ben. Iskoláit Pancsován és Verecen végezte. Minden másként alakul, mint mondta, ha nem szól közbe a háború. Lágerbe került az ő családjuk is 1944-ben a háború után. Mivel a román határ közelében volt a tábor, viszonylag könnyen átmenekültek Romániába, onnan Magyarországon, Ausztrián át 1947-ben érkeztek Németországba. Ott fejezte be a középiskolát és az építészeti egyetemet. A nyugdíjas évek ismét az óhaza felé terelték a figyelmét.

Csak most másképpen. Első látogatása óta többször járt itt, hol magánszervezésben, hol a dortmundi hivatalos küldöttséggel, vagy a sportolókkal. Legutóbb egy óriás, nyergesvontatónyi segély kísérőjeként érkezett Újvidékre. Az utóbbi időben, a szigorítások folytán kevés hivatalos nemzetközi humanitárius segély érkezik ide. A gyűjtési akció megszervezésének lehetősége ezért is merült fel. Jochan bácsi erről a következőket mondta: „Egy évvel ezelőtt merült fel a gondolat, hogy jó lenne gyűjtést szervezni Dortmundban. Tudtuk, hogy mind kevesebb segély érkezik szervezetten Szerbiába, Vajdaságba. Úgy gondoltuk, hogy az Eichlinghoveni Evangélikus Egyház segítségével szervezzük meg az akciót. A presbitérium, amelynek tagja vagyok, úgy határozott; szervezzem én, mivel én tudom a legjobban milyen itt a helyzet, mire van a legnagyobb szükség. Az egész akciót az év végére terveztük. Most, hogy már túl vagyunk a dolgokon, elmondhatom, minden jól sikerült. A feleségemmel, Erikával együtt vállaltuk a gyűjtési akció lebonyolításának oroszlánrészét. A gyűjtés időpontját mindig előre bejelentettük az istentiszteleteken, az újságokban és plakátokon is hirdettük. A meghatározott napokon teherkocsikkal jártuk a környéket és összeszedtük a házak elé kirakott csomagokat. Utóbb már a mi házunknál fogadtuk az adományokat. A begyűjtött dolgokat – ruhaneműt, lábbelit, gyermekholmit, játékokat, higiéniai dolgokat, gyógyszereket stb. – rendszereztük és kartondobozokba csomagoltuk. Ezúttal negyven jó állapotban lévő kórházi ágyat is hoztunk, amit még használni lehet.”

A dortmundi segélyt Bácsfeketehelyen a Leuenbergi Otthonban pakolták le. Innen szállították el a különböző szervezeteknek Vajdaságba. A jól felszerelt kórházakban Nyugaton 3-5 évenként cserélik az ágyakat. Honi viszonylatban ezek szinte még újnak számítanak. Ezzel a küldeménnyel Hanelore Lamsche 55 csomagot küldött a veterniki otthon részére. A csomagok egy részét ezekben a napokban Jochan bácsi személyesen adta át, a többit az Ökumenikus Szeretetszolgálat továbbítja majd.

– A segély elszállítása okozott a legnagyobb gondot – mondta. – A nyugat-európai teherforgalmazók nem vállalják a szállítást ebbe a térségbe. Ezért más megoldás után kellett néznünk. Az Újvidékről érkezett javaslatra, kerestünk olyan itteni teherszállító társaságot, amely árut visz külföldre, és üresen jön vissza a nyergesvontatója. Egy ilyen cég éppen a karácsonyi ünnepek alatt vitt ki Párizsba rendelésre székeket, és az előzetes egyeztetés alapján Dortmund felé jött vissza. A hatalmas kamionba bepakoltuk a 650 csomagot és annyi ágyat, amennyi fért. Egyébként nagy visszhangot váltott ki az akciónk. Sokan érdeklődtek még azután is, hogy eljött a teherautó. Ki kellett plakátolnunk, hogy az akciónak vége. Hatalmas munka volt, mindent önkéntesen csináltunk. Az idén nem valószínű, hogy tudunk hasonlót vállalni, jóllehet volna rá lehetőség. De meglátjuk, mit hoznak a következő hónapok.