Dorombolás az Elysée-palotában

Párizs. Carla Bruni, akiből szombaton Premiere Dame lett, miután férjhez ment Nicolas Sarkozy francia államfőhöz, a múlt század 90-es éveinek topmodelljéből váltott át sikeresen az énekesnői pályára. Eddig is a bulvársajtó kedvence volt szerelmi hódításaival.

zombaton fogadtak egymásnak örök(?) hűséget(Reuters-felvétel A 40 éves olasz szépség amolyan férfifaló hírében áll. Tudni vélik róla, hogy viszonya volt olyan világhírességekkel, mint Mick Jagger, Eric Clapton, továbbá Laurent Fabius korábbi francia miniszterelnök. „Én egy doromboló macska vagyok, egy olasz nő” – mondta a Madame Figaro női hetilapnak 2007 februárjában Carla, hozzáfűzve: „Őrülten unom magam a monogámiában.” Azt tartja, a szerelem sokáig tarthat, ám a perzselő vágy alig két-három hétig... Aurélien nevű, jelenleg hatéves kisfiának apja Raphael Enthoven filozófia professzor, aki Jean-Paul Enthoven könyvkiadónak a fia.

Az 53 éves Nicolas Sarkozy három fiú apja, közülük Pierre és Jean az első házasságából született, míg a tízéves Louis második feleségének, Céciliának a gyermeke. Céciliától tavaly ősszel vált el, már államfőként. Most egyszerre két rekordot is felállított: az Elysée-palotában még sosem tartottak esküvőt, és még sosem nősült hivatalban lévő francia elnök.

Teljes nevén Carla Bruni Tedeschi egy gazdag olasz nagyiparos, egyben zeneszerző lánya. Apai nagyapja, Virginio Bruni-Tedeschi a múlt század 20-as éveiben hozta létre Torinóban az autóipari elemeket gyártó CEAT céget, amely a 2. legnagyobb olasz autóabroncs-üzemmé vált a 70-es években. Ekkor azonban Carla apja, tartva attól, hogy Itáliában a Vörös Brigádok terrorszervezet célpontjává válhat, a családjával kivándorolt Franciaországba, és a céget eladta a legnagyobb versenytársnak, a Pirellinek. Alberto Bruni Franciaországban sikeres zeneszerző és műgyűjtő lett, egy időben pedig a torinói operát is igazgatta. Carla édesanyja, Marisa zon?goraművész volt, arról álmodott, hogy lányai fényes házasságokat kötnek. Amikor a család a Cote d'Azurön élt, a lányok édesanyja abban reménykedett, hogy gyermekei össze?barátkoznak a Grimaldi család gyermekeivel, Caroline és Stéphanie hercegnőkkel meg Al?bert?tel, a jelenlegi monacói nagyherceggel.

A múlt század 90-es éveiben Carla nyúlánk termete, kék szeme, hideg és tökéletes szépsége elbűvölte a nagy divatdiktátorokat. Ebben az időben váltak sztárokká a manökenek, Carla olyan topmodellekkel versengett, mint Claudia Schiffer vagy Naomi Campbell. Zenei karrierje 2001-ben kezdődött. Először szövegeket írt Julien Clerc francia énekesnek. Első saját albumával 2002 végén jelentkezett, a Valaki azt mondta nekem komoly sikert aratott . (mti, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?