A napokban Izsán a Döme Károly Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolában rendhagyó ünnepi misével kezdtük a tanítást. Már hagyománnyá vált, hogy minden évben ünnepélyes keretek között emlékezünk iskolánk névadójára, Döme Károlyra.
Döme-nap Izsán
A napokban Izsán a Döme Károly Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolában rendhagyó ünnepi misével kezdtük a tanítást. Már hagyománnyá vált, hogy minden évben ünnepélyes keretek között emlékezünk iskolánk névadójára, Döme Károlyra. A község jelentős személyiségei közé tartozik Tóth Kurucz János a falu szülötte, középiskolai tanár és történész, aki sokat tett a leányvári római katonai tábor régészeti feltárásáért. Döme Károly pozsonyi kanonok, 1800-1815-ig izsai plébános, az izsai iskola támogatója, alapítványával támogatta a szegényebb sorú tehetséges izsai gyerekeket. Ma az izsai alapiskola az ő nevét viseli. Emléktáblája megkoszorúzása utáni ünnepi műsorban Boschetti Adrianna, az iskola igazgatónője emléklapot adott át két kilencedik osztályos tanulólánynak, Szabó Brigitának és Kiss Évának kiváló tanulmányi eredményeik és a versenyeken, rendezvényeken való sikeres részvételük jutalmául. Az ünnepélyen jelen volt Varga Sándor, az Illyés Alapítvány titkára, Hodossy Gyula, a Lilium Aurum Könyv- és Lapkiadó igazgatója, Varga Ferenc, a Pro Patria Alap alapítótagja, Németh Zoltán, Pat község polgármestere, Varga Lajos, a búcsi Katona Mihály Alapiskola igazgatója, Benyák Mária, a Tábortűz főszerkesztője és a baráti naszályi iskola pedagógusai is. A felsős tanulók emlékalbumok készítésével tisztelegtek Balassi Bálint halálának 410. évfordulója, Jókai Mór halálának 100. évfordulója, Radnóti Miklós és Döme Károly halálának évfordulója alkalmából. Az ünneplést az iskola Pitypang néptánccsoportjai hagyományőrző műsora is színesítette. A csoport Pozsonyban az országos táncversenyen bronzérmet nyert. Az iskola irodalmi színpada versekkel, prózai részletekkel elevenítette fel Balassi, Radnóti, Jókai és Döme Károly munkásságát. Az emléknapot a naszályi fúvósok vendégszereplése és az izsai iskola táncosainak fellépése zárta.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2012. 08.19.
M. Knopfler: Kill To Get Crimson
2012. 08.19.
Továbbra is tart a harc
2012. 08.19.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.