Divat, dizájn, művészet

Divat, dizájn, művészet, történelem – ez Milánó a turista szemével. Sok híres épülete közül a legismertebb a gótikus dóm, amelyet 500 évig építettek. Kint is, bent is olyan gyönyörű, hogy elakad az ember szava, de még a lélegzete is a csodálatos domborművek, szobrok, oltárok és főleg a hatalmas csúcsíves, színes ablakok láttán.

Nem messze e gótikus katedrálistól a divatimádók találják meg saját katedrálisukat, a Galleria Vittorio Emanuele II passzázst, a régi árkádok alatt. Itt vannak a világ legismertebb divatházainak, -márkáinak üzletei – Gucci, Prada, Vuitton. Elegánsak és méregdrágák, ám mindenképp érdemes megnézni, bejárni a passzázst, hiszen nagyon szép és különös hangulata, stílusa van. Betérhetünk egy kávéházba – ezt még megengedhetjük magunknak –, vagy egy kicsit bóklászhatunk. Lehet, hogy nem veszünk semmit, de az élmény többet ér bármiféle szuvenírnél.

Ha a sok luxustól talán még reggeli előtt megcsömörlöttünk volna, keringjünk egyet a dóm előtti téren, mindjárt magunkhoz térünk. Üljünk le a katedrális lépcsőjén, pihenjünk a tér közepén II. Viktor Emánuel lovas szobrának tövében, nézelődjünk, élvezzük a jövés-menést, az emberek forgatagát, szívjuk magunkba a város hangulatát. Aztán együnk is valamit, mert korgó gyomorral még egy csodás olasz város sem élvezetes. Az olaszok többsége reggel betér a kedvenc bisztrójába, a pultnál felhörpint egy eszpresszót, „ciao!” köszön, és már megy is. A milánóiak viszont szívesen fogyasztanak reggelire hosszabb hörpintgetési időt igényelő cappuccinót és könnyű édes krémmel töltött habrolót, avagy olaszul canoncinit. Nem is lehet jobban kezdeni a reggelt, mit egy helyi kávéházban finom kávéval, süteménnyel. De akik az édes canoncini helyett inkább valami pizzafélét választanának, azoknak a dóm közelében, az egyik kis utcában levő pékség lesz a kulináris mennyország. Nagyszerű panzerottót, paradicsommal és sajttal töltött óriás barátfülét sütnek a családi pékségben, amelyet arról lehet felismerni, hogy előtte általában hosszabb sor kígyózik. A panzerotto után már csak a vacsorán kell eltöprengenünk. Vagy talán mégsem, hiszen

Milánóban a vacsoramenü adott: mindenképp meg kell kóstolni az aranysárga sáfrányos risotto a la milanesét.

Teli a pocak, nézelődhetünk tovább. A Galleria Vittorio Emanuele II passzázs átvezet egészen a La Scala épületéhez, amely akármilyen híres, csalódást okozhat. Kívülről olyan „semmi különös” épület, kétszer is meg kell nézni, valóban annál az operaháznál járunk-e, amelynek a fenomenális Maria Callas volt egykor első számú énekesnője. A turistáknak 5 euróért ajánlják a betekintést a színházba, de ez igazán kihagyható program. Az 5 euróért ugyanis fél órát sorakozhatunk egy szigorú őr felügyelete alatt, amíg egy sötét miniteremből pár másodpercig kémlelhetjük a félhomályban levő színháztermet.

Valószínűleg mindenki, aki Milánóba látogat, szeretné megnézni Leonardo da Vinci Utolsó vacsoráját, a Santa Maria delle Grazie kolostor refektóriumának titokzatos freskóját. Egyesek szerint az Utolsó vacsora valamilyen kódot rejt magában. Mások szerint a képen Jézus mellett nem János, hanem Mária Magdolna ül. Mindenfélét belemagyaráztak már a festménybe, még azt is, hogy Leonardo valószínűleg személyes értelmet adott a freskóra festett drágaköveknek, pontosabban a freskó szereplőin látható ékköveknek. Aki meg akarja nézni a mesterművet, és maga akar véleményt alkotni róla, annak ajánlatos legalább egy hónappal előre biztosítani a belépőt.

A város egyik legjelentősebb építészeti alkotása a Castello, vagyis a milánói vár, a hercegek korábbi rezidenciája. Ám ennél is szebb látványt nyújt a vár mögötti Parco Sempione, Milánó egyik legnagyobb parkja, a milánóiak egyik kedvenc pihenőhelye és személyes kedvencem. A La Scalánál megspórolt 5 eurót itt érdemes befektetni a kilátásba, amely a parkban levő Torre Branca toronyból nyílik a városra.

Sokan imádják a nyüzsgő Navigli negyedet, amelyet Milánó Velencéjének is neveznek. A csatornák mellett rengeteg vendéglő, kávézó várja a vendégeket, itt fogyaszthatjuk el a nap végén vacsoránkat, amelyről a dóm előtti téren töprengtünk. Válasszunk rizottót vagy, mondjuk, egy puliszkás vacsorát, mert bármilyen meglepő is, a kukoricalisztből készült falatok nemcsak Romániában, hanem Milánóban szintén hagyományos ételek. Gombával, virslivel, sajttal elkészítve kínálják, húshoz grillezve, de még csipszként is.

Ha a Rómát jól ismerők a Porta Portese nagyszerű piacát keresik fel vasárnap délelőtt azzal a céllal, hogy olcsó ruhát, cipőt, táskát, ékszert vegyenek, vagy csak úgy kószáljanak, akkor a Milánóba visszajárók a Fiera di Senigalliát választják. Színes bolhapiac ez a javából: lehet forgatni a ruhakupacokat, lehet válogatni a könyvek és lemezek, képek és képrámák között, indiai kendők, olasz övek között, kapni madárkalitkát, színes vázát, széket, órát és öreg gramofont. Óriási a forgatag, eljön ide a szegény és a gazdag is, az egyik létszükségletből, a másik talán kíváncsiságból.

A divat főutcája azonban a Via Monte Napoleone, valamint a Via Manzoni, a Via della Spiga, a Corso Venezia utca, amelyek a „divat négyszögét” alkotják. Vékonyabb pénztárcával be ne térjünk az üzletekbe, mert fájó szívvel, lógó orral és üres kézzel mehetünk tovább. Leskelődni, nézelődni lehet, meg kell figyelni, milyen a legújabb divat, melyik szín a menő, mit érdemes megjegyezni, lekoppintani.