Dining out in Manhattan

Ha netán tudatlanságból kevés borravalót adunk, a pincér/nő érdeklődni fog, mivel nem voltunk megelégedveKépek: Internet Manhattan sok mindenről híres. A két már sajnos nem létező toronyról, a sárga taxikról, a tőzsdéről és az emberek, akik itt laknak, világszerte egészen egyedi fajt képviselnek: nyújorkiak. New York szereti a művészeket, és ők szeretik New Yorkot. A szakácsok is a művészek közé tartoznak errefelé – a jó szakácsok, persze, és a jó étterem-tulajdonosok is. Aki erről mostanság meg akarna győződni, elég, ha megnézi a Dinner Rush című filmet, amelyben egy tipikus felkapott New York-i éttermet ismerhetünk meg, a tulajdonos, a szakácsok és felszolgálók, valamint a vendégek szemszögéből. A hihetetlen finom kameramunka szó szerint magasztalja a szakácsok zöldséges, tésztás, tengeri herkentyűs érzéki etűdjeit.

New Yorkban a „dining out” (kimenni étkezni) külön fogalom, és külön kultúrája van. Az emberek itt leggyakrabban a kollégáikkal ebédelnek, és barátaikkal vacsoráznak. Megfigyeléseim szerint ez leginkább időszűke miatt alakult így és azért, mert az emberek nagy része nem ott él, ahol dolgozik.

A profi turista tudja, hogy egy ilyen különleges városban nem ajánlatos bárhová betévedni étkezni. Az ilyen kivételes alkalmakat meg kell tervezni, és ebben segít az éttermi kalauzok széles választéka. Rosszra nemigen tudunk szert tenni, hiszen a The New York Times Guide to New York City Restaurants vagy a kisebb Zagat, vagy akár a Time Out tankönyvnyi kiadványa tökéletes képet fest a kínálat szélességéről. Egy másik módja annak, hogy biztosra menjünk a két nagy ingyenes hetilap beszerzése valamelyik sarkon: The Village Voice, illetve a The New York Press. Ezekben rendszeresen megjelennek éttermi kritikák, és ha szerencsénk van, kifoghatunk egy olyan számot, melyben éppen a 100 legolcsóbb, de remek étterem listája található, vagy a nagyra tartott The Best Of New York, illetve The Best Of Manhattan. Ha technikailag megfelelően fel vagyunk szerelkezve, az internetről is letölthetünk listákat a palm-topunkba, vagy browsolhatunk az internetes éttermi oldalakon a mobiltelefonunk segítségével.

Mindenesetre jó, ha két dolgot előre tisztázunk: mennyi pénzt akarunk elkölteni, és milyen ételfajtára fáj a fogunk. Ha a pénztárcánkban 10 dollár feletti összeg van, már van választási lehetőségünk bőven. Vigyázzunk viszont, mert ami az étlapon 5 dollár, az igazából könnyen lehet a számlán 8, mert a nettó árhoz (ez van feltüntetve mindenhol) hozzá kell adni az adót és a kötelező borravalót. Ha netán tudatlanságból kevés borravalót adunk, a pincér/nő érdeklődni fog, mivel nem voltunk megelégedve.

Ami a világ különböző konyháit illeti, nézzük, hogy a The New York Times kritikusai hogyan osztották fel őket: afgán, afrikai, amerikai, angol, argentin, ausztrál, bécsi, belga, bolíviai, brazil, kolumbiai, görög, ecuadori, francia, japán, indiai, kínai, koreai, közép-európai, közép-keleti, lengyel, latin-amerikai, maláj, mediterrán, mexikói, német, olasz, orosz, perui, skandináv, thai, török, uruguayi, venezuelai. Ezenkívül még vannak külön kategóriák, mint például: pizza, vegetáriánus, sushi, a tenger gyümölcsei, steak, kóser, hamburgerek, barbecue stb.

Az éttermeken kívül kedvünk támadhat kipróbálni például a megszámlálhatatlan delik egyikét, ahol viszonylag elfogadható áron ehetünk saját magunk által összeállított menüt a salátabárból, ahol nemcsak saláták vannak, hanem kész hideg és meleg ételek is. Ehetünk különféle húsokat, tésztákat, krumplit, zöldséget és gyümölcsöt. Vagy ehetünk a reggelizőhelyek egyikén, ahol megszámlálhatatlan variációban fogyaszthatunk tojásból készült ételt. Betévedhetünk egy szendvicsbárba is, vagy ehetünk süteményeket a kávézók egyikében.

A gyorséttermek és kávézók láncai ne tévesszenek meg bennünket. Az, hogy minden második sarkon van egy Starbucks vagy egy Cosi, nem azt jelenti, hogy körbe-körbe járkálunk. A Starbucks a kávéjáról híres, a Cosiban pedig eredeti szendvicseket állíthatunk össze magunknak (saját sütésű lepényt töltenek meg azzal, amit megkívánunk). Ne higygyük viszont, hogy a Pizza Hut vagy a McDonald’s itt is olyan színvonalon van, mint Európában. (Érdekességképpen említeném meg, hogy New Yorkban, Budapesttel szemben, a Burger Kingben nem kínálnak vegetáriánus szendvicset, a McDonald’s egyes éttermeiben viszont igen.) Ebben az esetben az olcsó rosszat jelent. Ez nem igaz viszont a pizzaszeleteket áruló picinyke helyekre, ahol 2-3 dollárért jóllakik az ember, és ha jól választ (pl. Ray’s Pizza), akkor nagyon finom és friss ételt fogyaszthat. Vagy felfedezhetjük a Sbarro nevű olasz gyorsétterem-láncot, például a Times Square-en, amely nem a legolcsóbb, viszont nagyon színvonalas olasz ételeket és desszerteket kínál.

Még két dolog van Manhattanben, amit feltétlenül tapasztalni kell: a híres hot dog és a bagel. Hot dogot minden sarkon kaphatunk, télen és nyáron. Bagelt ehetünk sima sajtkrémmel, hagymásan, zöldséges tofuval, felvágottal és még vagy egy tucatnyi töltelékkel. Ami az ilyen ételekhez fogyasztott üdítőket illeti, igaz, hogy a Coca-Colát tekintik Amerika nemzeti italának, itt viszont az ásványvíz és a Snapple nevű gyümölcsízesítésű ital fogy a legjobban.

Mindenesetre jó, ha két dolgot előre tisztázunk: mennyi pénzt akarunk elkölteni, és milyen ételre fáj a fogunk S ha közben beesteledett, és szeretnénk megtapasztalni, milyen igazi New York-iként étteremben vacsorázni, kezdhetjük a különlegességekkel. Például a China Townban, ahol étterem található étterem hátán, büfék, kifőzdék, és kicsit mi is kínainak érezhetjük magunkat. A Little Italyból sajnos már csak egy utcányi maradt (Mulberry Street), ide viszont érdemes ellátogatni és felfrissíteni olasznyelv-tudásunkat, ha van. Innen akár el is sétálhatunk a Greenwich Village-be, a művészek és diákok falujába, ahol például a Dojo’sban olcsót és finomat vacsorázhatunk (a veggie burger barna rizzsel különösen finom). De választhatunk a több tucat olasz, mexikói vagy más étterem és éttermecske közül. Ezek estére mind megtelnek, és a legjobbak, illetve legfelkapottabbak előtt sorban állnak az emberek, asztalra várva. Északra haladván változik a kínálat, de még mindig találunk jó kis élőzenés helyeket. Nyáron külön élvezet nyitott étteremben vacsorázni, amikor a páratartalom lecsökkent annyira, hogy élvezni is lehet a kinttartózkodást. A Broadway és a 42. utca környékén, a színházlátogatók vastagabb pénztárcájára számítva, drágább és elegánsabb helyeket találunk.

A Central Park két oldalán találhatók a legdrágább, legérdekesebb éttermek (Upper East és Upper West Side), ahol a pincérek még véletlenül sem panaszkodnak a borravalóra. Az itt élő tehetősebb réteg nem hálátlan, ha jó ételt kap és jó bánásmódban részesül.

Ami az ételekhez fogyasztott italokat illeti, az utóbbi tíz évben, főleg az egészséges életmódot propagáló kampány hatására, ma bort látni az éttermek asztalán. (És ennek köszönhetően a minőségi kaliforniai borok már az európai étlapokon is felbukkantak.) Igaz, a kékgallérosok (munkások) még inkább sört fogyasztanak.

S ha elfáradtunk a mindenféle egzotikus ételek kóstolgatásában, és otthoni ízekre vágyunk, elmetrózhatunk Park Slope-ba (Brooklyn) a Milan’sba, vagy Queensben az Astoriára, ahol a Zlatá Praha és a Koliba nevű étterem, ha akarnánk, sem kerülhetné el a figyelmünket. De az Upper East Side-on van magyar étterem (Mocca), hentesbolt és magyar cukrászda is.

Amit még feltétlenül figyelembe kell vennünk: általános szabály, hogy az éttermek nagy részében nem lehet dohányozni. Az olcsóbb helyeken nem tudunk kártyával fizetni, viszont a már komolyabb (pincéres) éttermek majdnem mindegyikében elfogadnak valamilyen bankkártyát, nem árt viszont megfigyelni, melyiket. A kalauzok ugyancsak feltüntetik, melyik étterem látja szívesen a gyermekes családokat, és melyeket lehet könnyen megközelíteni tolókocsival. Az illemhelyekre általában csak a pincértől elkért kulccsal lehet bejutni, így próbálkoznak az étteremtulajdonosok védekezni a turisták és hajléktalanok ellen.

Még minden kalauzban benne van a Windows On The World nevű étterem. A World Trade Center egyes tornyában volt, egészen felül, és nem a konyhájáról volt híres. Az embernek a kényelmes székekben ülve az volt az érzése, hogy Manhattan felett lebeg. Ideális hely kedvesünk születésnapjának megünneplésére, vagy egy gyertyafényes Valentin-napi sütizésre a kivilágított felhőkarcolók fényénél. Ez ugyan ma már nem létezik, ezernyi másik viszont igen, és ezeket is érdemes kipróbálni.

Pekándióval töltött palacsinta

Hozzávalók a palacsintához: 1 evőkanál vaníliaaroma, 2 tojás, 1 tojássárgája, 3 dl tej, 2 evőkanál konyak, 3 dkg vaj olvasztva, 18 dkg liszt, vaj a sütéshez

A töltelékhez: 3 dl tejszín, 4 evőkanál juharszirup, 10 dkg pekándió összevágva, juharszirup a tálaláshoz, pekándió a díszítéshez.

Elkészítése: Először készítsük el a palacsintát, keverjük össze a vaníliaaromát, a tojásokat, a tojássárgáját, a tejet, a konyakot és az olvasztott vajat, szitáljuk a lisztet egy tálba. Készítsünk mélyedést a liszt közepébe, és habverővel kevergetve lassan öntsük bele a tojásos-tejes keveréket. Hagyjuk állni 30 pecig. Olvaszszunk meg egy kevés vajat egy palacsintasütőben, és öntsünk bele annyi tésztát, hogy betakarja a sütő alját. Süssük néhány percig, majd fordítsuk meg. Ha kész, csúsztassuk egy tányérra. Tegyünk papírokat a kész palacsinták közé. Hagyjuk kihűlni. Készítsük el a tölteléket. Verjük habbá a tejszínt. Óvatosan keverjük bele a pekándiót és a juharszirupot. Töltsük meg a palacsintákat egyenlően a tejszínnel, majd hajtsuk negyedekbe. Öntsünk rá még juharszirupot, és díszítsük a pekándióval. Tálalásig tartsuk hűtőszekrényben.

Amerikai tipp

Ha felnőtteknek készítjük a desszertet, öntsünk közvetlenül a tálalás előtt a kész palacsintákra 1-1 kiskanál whiskyt.