A Corvina-könyvtár a XV. század második felében jött létre Mátyás király kezdeményezésére az olasz reneszánsz és humanizmus szellemi erőterében az uralkodó budavári székhelyén.
Digitalizálják Mátyás király könyvtárát
Mátyás király egykori budai könyvtárának a világban szétszóródódott darabjaiból egységes elektronizált kódexgyűjtemény létrehozására, az Országos Széchényi Könyvtár vezetésével több európai közgyűjtemény, illetve intézmény közös pályázatot nyújt be az Európai Unió Cultura 2004 elnevezésű programjához.
„A humanisták Európája tanít, avagy volt egyszer egy közös Európa” című pályázatban Magyarország, Olaszország, Németország, Ausztria, Franciaország és Horvátország vesz részt. A pályázat célja a Bibliotheca Corviniana Digitalis létrehozása, amelynek megvalósításában további tizenhat ország ötvenkét intézménye sorolható az együttműködő partnerek közé. A közös pályázat a következő három évre 1,5 millió eurót céloz meg, és heteken belül eljut a brüsszeli illetékesekhez. (s)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.