Diáklányok kettős élete

Cambridge. Már Cambridge sem a régi: a patinás egyetem diáklapja, a Varsity felfedte, hogy 450 diáklány árulja testét és legalább ötszáz olyan diák akad, aki pénzért szívesen megírja tehetségtelenebb vagy lustább társainak dolgozatát.

Az 1947 óta működő újság cikkének hitelességét a tanári kar sem vonja kétségbe. A testület hivatalos reakciójában nagyon nyugtalanítónak tartotta, hogy diáklányok olyan helyzetben lehetnek, amelyben el kell adniuk testüket. A nyilatkozat szerint az egyetem kész segíteni tanulmányi ösztöndíjakkal. A plágiumot ugyanakkor teljes mértékben elítéli a vezetőség.

Az újság azonban nem keres mentségeket. „Sokaknak szerfölött tetszenek a luxusdolgok, sokat költenek, ez magyarázza a jelenséget” – írja. A tanúságok is ezt látszanak igazolni.

Az egyik lány elmondta, hogy kezdetben egy üzletben dolgozott óra után, de társnői felvilágosították, hogy van más mód sokkal többet és gyorsabban megkeresni. Kapcsolatba lépett egy „kísérőket” alkalmazó ügynökséggel és megkezdődött „második élete”. „Igen, degradáló lehet, de ha az ember 300 fonttal tér haza és arra az 5 fontra gondol, amit azért kapott, hogy dobozokat rakott fel egy üzlet polcára, akkor a kétségek eltűnnek”.

A diáklány saját beszámolója szerint két hónap alatt 40–50 klienssel ment ágyba. Az ár egy óráért 120 font volt, ebből ő 50-et, az ügynökség 50-et, a kísérő sofőr pedig 20-at kapott. „Különbözőek voltak, 18-tól 80 évesig. Látni kellett volna, amikor megmondtam, hogy cambridge-i diáklány vagyok. Azt hitték, szegény szingli anyával van dolguk”. Néha ez annyira elkápráztatta őket, hogy az ügynökség tudta nélküli találkozót kértek tőle és 300 fontot fizettek – idézte a lányt a Corriere della Sera című olasz napilap.

A 450 lány közül nemcsak szemérmesen „kísérőknek” nevezettek voltak, hanem nyíltan prostituáltak, vagy vetkőző számokat előadók is. Ezeknek a tevékenységeknek a határai össze?mosódnak, a körülményektől és a pénztől függően.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?