A Komáromban működő Selye János Egyetem diákjai november 30. és december 7. között vendégül látnak 30 külföldi egyetemi hallgatót és 10 előadó vendégtanárt, akik előadásokat tartanak az európai egyetemi életről, fejlesztik a diákok szervezési képességeit.
Diákjaink Európába tartanak
A program részeként a helyi diákok megismertetik a vendéghallgatókkal az egyetemi város Komáromot és a régiót. A diákszervezet vezetője, Kovács Kati lapunknak elmondta: „Ez az esemény nagy lehetőség számunkra, hogy olyan hosszú távú kapcsolatokat építhessünk ki más országok diákjaival, amelyek minden komáromi diák számára hasznosak lehetnek a jövőben. A külföldi diákok nagyon nyitottak felénk, kíváncsiak a helyi kultúrára, szokásainkra és egyetemi életünkre. Minden bizonnyal pozitív élmény lesz számukra az itt eltöltött egy hét. Már eddig is sok külföldi meghívást kaptunk, és nagyon jóleső érzés, hogy számítanak ránk közös diákrendezvények megvalósításakor.”
Ez a nem mindennapi kezdeményezés és programsorozat vasárnap ér véget, tehát aki ma értesült róla, még 3 napig részt vehet az előadásokon és a bulikon, ahol sok kellemes emberrel megismerkedhet itthonról és külföldről egyaránt. Minden érdeklődőt szeretettel várunk.
A rendezvény és a szervezők angol internet oldala:
http://www.central.aegee.org/~erth/projectschool/psintro.html
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.