Derűlátók és eurorombolók Csehországban

Csehországot is valósággal becsomagolták óriásplakátokkal. Megsokasodtak a tévéreklámok is, amelyek szintén arra biztatják a lakosságot, hogy minél többen döntsenek személyesen az uniós csatlakozásról.

Nincsenek sokan, de hangosakČTK-felvételAkárcsak Magyarországon és Szlovákiában, itt is felerősödtek a kampányt bíráló hangok. – Engem már megőrjítenek az óriásplakátok dedós szövegei. És az is, hogy ahányszor csak bekapcsolom a tévét, mindig azzal a fránya eurocsomóval untatnak. Ennyi csacskaságra fölösleges kétszázmillió koronát kidobni, még reklámkampány ürügyén is – fakadt ki egy interjúban Jan Ruml. A cseh szenátor arra utalt, hogy a prágai közszolgálati tévé kampányműsorai heteken át rendszerint ugyanazzal a képsorral kezdődtek: csillogó sárga csillagokkal ékesített kék anyag sustorog egy kézben, amely végül csomót készít belőle, majd a háttérben megjelenik a felirat: Ne feledd! Június 13-án és 14-én népszavazás! – Nem korrekt ez a kampány, bolsevik módszerekre emlékeztet, mert csak azt szajkózzák szünet nélkül, hogy milyen jó lesz nekünk az unióban – olvasom egy prágai egyetemista véleményét a Mladá fronta Dnes, a legnagyobb példányszámú cseh napilap internetes honlapján. Kelet-csehországi kollégája ugyanitt így vélekedik: – Ha olyan paradicsomi jólét és boldogság uralkodik az unióban, akkor vajon miért sztrájkoltak a franciák és az osztrákok? Erről miért nem beszélnek a legújabb agymosók?

KLAUS, A REALISTA

Nagy feltűnést keltett az országban, hogy Václav Klaus államfő – aki pártelnökként még europesszimistának, majd köztársasági elnökként eurorealistának minősítette önmagát – ugyancsak élesen bírálta a kampányt: – Az egész nem más, mint céltudatos provokáció. A reklámok unalmas és felületes szövegei és fantáziátlan képsorai elriasztják az embereket a voksolástól – jelentette ki a köztársasági elnök a cseh fővároshoz közeli, pardubicei lakossági fórumon. Hozzátette: – A sok közhely helyett a belépés előnyeit és hátrányait vehetnénk számba, s ezekről tájékoztathatnák szakszerűen a polgárokat.

Mindössze huszonhét éves Jana Adamcová a prágai külügyminisztérium kommunikációs igazgatója. Ő a reklámkampány fő irányítója. A törékeny alkatú hölgy kedvét láthatóan nem szegi a sok kritika: – A bírálatok jelentős része egyértelműen pártpolitikai célokat követ. A kampány csak eszköz, hogy jól odamondogassanak egymásnak, főleg a konzervatív és a kommunista ellenzékiek a kormánynak. Szakmai szempontból annyit mondhatok, hogy nem arról kell felvilágosítani a nagyérdeműt, miként kell a whiskyt vagy a tequilát iddogálni. A csatlakozás bonyolult politikai és gazdasági folyamat. Mi kezdetben arra összpontosítottunk, hogy a referendum időpontját és jelentőségét rögzítsük az emberek tudatában. Ezt szolgálják az óriásplakátok és a tévéreklámok. Többtucatnyi kiadványunkban viszont éppen a csatlakozás előnyeit és kockázatait vesszük számba és az Európai Unió működési mechanizmusát, hétköznapjait és a várható változásokat elemezzük – érvel. Amikor a sokat bírált eurocsomóról kérdem, harciasabbnak tűnik a hangja: Ha valaki csomót köt, az ugyebár azt jelképezi, hogy az ember valami nagyon fontos dolgot akar megjegyezni. Most már eltűnik ez a motívum, s a képernyőkön megjelenik a híres prágai csillagászati óra, az Orloj, amely a reklámunkon kellő zenei aláfestéssel visszaszámolja a referendumig hátralévő időt. Ez lesz a nyerő ötletünk, meglátja – teszi hozzá, immár mosolyogva. Megkérdem azt is, mekkora részvétellel számol. Némi töprengés után válaszol: – A közvélemény-kutatók hatvan százalék feletti részvételi arányt jeleznek előre. Ennek nagyon örülnék, de nem lennék csalódott akkor sem, ha a szavazásra jogosultaknak csak valamivel több mint a fele menne el voksolni. Kiadványokat mutat, amelyeket különböző célcsoportoknak készítettek. Többek között mezőgazdászoknak, kisvállalkozóknak, fiataloknak, nyugdíjasoknak. A legnagyobb, kétszázezer példányban a hívőknek szánt brosúra jelent meg, krétapapíron. A címlapon szürke fellegek, amelyekből átsütő napsugarak aranyozzák be a feliratot: Nyitva van az EU-kapu!

– A több mint tízmillió cseh polgárnak legalább az egyharmada vallásos. Többségük katolikus – tájékoztat Daniel Herman, a Cseh Katolikus Püspöki Kar szóvivője. – Egyházunk nem mondja, hogy igen, de, hanem egyértelműen támogatja az ország uniós csatlakozását. Ezért is osztogattuk ezt a kiadványt a templomok környékén a hívőknek, hogy tudjanak erről az álláspontunkról – hangsúlyozza. A füzetecske elsősorban az unió értékrendjét elemzi, s felhívja a figyelmet arra, hogy a magzatelhajtás és az eutanázia ügyét minden tagország saját törvényeivel rendezi. A számottevő cseh felekezetek közül csupán az Apostoli Egyház nem ajánlja a belépést. Az Európai Parlament több dokumentuma radikálisan támogatja a terhességmegszakítást és a homoszexualitást, háttérbe szorítja a hagyományos családi értékrendet – indokolják álláspontjukat honlapjukon.

A NOVA IS DICSÉRI

Lényeges szemléleti változás következett be viszont a legnagyobb nézettségű cseh csatorna, a Nova kereskedelmi tévé műsoraiban. Korábban inkább negatív szenzációkkal riogatták az embereket. A többi között azzal, hogy a méhészek azonnal kénytelenek lesznek az uniós normáknak megfelelő egyenkaptárakat felállítani, és Brüsszel nem engedélyezi a hazai kedvenc sörkorcsolya, az olomouci sajt gyártását. Hiába magyarázták a szakemberek, hogy vaklárma az egész, sok nézőben aggodalmat keltettek ezek a híresztelések. Mostanság viszont már a Nova is az uniót dicséri. Például az egyik népszerű bemondó 2013-ban hívja fel a nézőket. A morva gazda boldogan közli, hogy jó áron tudja eladni Nyugatra a szilvóriumát, amelyet kereslet híján évekig a pincében tartott. A prágai idős férfi a jól működő rendőrséget dicséri, egy fiatal házaspár pedig háztartási alkalmazottat vesz fel gyermekei mellé arra az időre, amíg a nyugdíjas nagyszülők Portugáliában nyaralnak. Sokan bizakodnak a képsorok láttán, hogy mindez valóra válik, mások naiv elmeszüleménynek minősítik a kitalált epizódokat. Ezzel együtt több millió néző beszédtémája lett saját és az ország jövője.

Csehországban a kommunistákat legújabban eurorombolóknak hívják, mert határozottan ellenzik a csatlakozást. Erről csaknem minden nagyobb településen azonnal meggyőződhet a látogató, ugyanis a legtöbb utcán ott virít a párt matricája: EU – NEM! Václav Exner, a kommunista párt (KSCM) alelnöke azzal indokolja elutasító magatartásukat, hogy az árak gyorsabban emelkednek majd, mint a bérek, az idegenek felvásárolják a termőföldet, az ország pedig elveszíti szuverenitását.

KOMMUNISTA VOKSOK

A cseh alaptörvényben nem szerepel a népszavazás intézménye, ezért tavaly alkotmánytörvényben határozták meg az ország uniós csatlakozásáról döntő referendum szabályait, amelyek nagyon egyszerűek. A népszavazás eredményessége nem függ a részvételi aránytól, a végeredményt pedig az igen vagy a nem szavazatok egyszerű többsége adja. – Bízom abban, hogy polgáraink tudatosítják a mostani voksolás fontosságát. Mégis tartok attól, sokan úgy gondolják majd, hogy bármennyien mennek el voksolni, az igenlő szavazatok úgyis nagy többségben lesznek, és inkább most is a hétvégi házukba mennek, nem a szavazóhelyiségekbe. Pedig azért is fontos, hogy minél többen voksoljanak, mert köztudottan a kommunistáknak van a legfegyelmezettebb szavazótáboruk – válaszolja érdeklődésemre Anna Stárková prágai kormányszóvivő. És hozzáteszi: Közhelynek tűnhet, pedig tény: hazánk nemzetközi megítélése szempontjából sem mindegy, hogy az eddigi népszavazások eredményeihez képest nálunk mekkora lesz a részvételi arány és az igenlő szavazatok többsége.

Prága, 2003 június

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?