Deák Ferenc a politikai érzék nagymestere volt

Tudta, Magyarország egymagában nem állhat megA Bach-abszolutizmus egyik első lépése a Habsburg Birodalom újbóli centralizálása volt; ezt szolgálta az 1851 márciusi olmützi úgynevezett „oktrojált alkotmány”, amely Magyarországot – korábbi, a török kiűzése óta fennállott integritását semmibe véve – úgy olvasztotta be a birodalomba, mintha mindig is osztrák „koronatartomány” lett volna, s melynek élére helytartó került (1852-től a császár nagybátyja, Albrecht főherceg töltötte be a tisztséget).

A FELIRAT

1861. június 5-én a bécsi kormány az októberi diploma alapján elhatározta a magyar országgyűlés összehívását, melynek feladata Ausztria és Magyarország viszonyának rendezése lett volna. Az országgyűlés a diplomában ajánlott megoldást elutasította, ám míg a Határozati Párt (Teleki László, majd öngyilkossága után Tisza István vezeti) tárgyalni sem akart az uralkodóval, a mérsékeltebb, Deák Ferenc vezette Felirati Párt – megtartva a szokásos érintkezési formát – feliratban fejezte ki ragaszkodását az 1848-as törvényekhez. Az uralkodó válaszul augusztus 22-én az országgyűlést fegyveres fenyegetés kíséretében feloszlatta. A Deák által megfogalmazott tiltakozásban ez állt: „Az erőhatalomnak tettleg ellene nem szegülhetünk, de (...) az 1848-dik évben szentesített és országgyűlésileg meg nem változtatott törvényekhez is szorosan ragaszkodva, a hatalomnak minden olyan lépését, mely azokkal ellenkezik, alkotmányellenesnek fogjuk tekinteni.” A hatalommal szembeni fellépés eszköze tehát ismét a passzív rezisztencia lett.

MI TUDUNK VÁRNI

A passzív ellenállásnak az a tény is kedvezett, hogy sem az erdélyiek, sem a horvátok nem küldtek követeket a birodalmi gyűlésbe, melybe a magyar küldötteket eredetileg az 1861-es országgyűlésen kellett volna megválasztani. Ennek ellenére Deákék csak akkor érhettek célt, ha az udvart sikerül meggyőzniük róla: a Magyarországgal való megegyezés Bécsnek is érdeke, mert ezáltal a monarchia nagyhatalmi és európai szerepe növekedhet.

A kezdeményezés mégis a konzervatívoké lett, akik különféle terveket nyújtottak be Ferenc Józsefnek. Az első a Dessewffy Emil által beterjesztett memorandum volt, amely minden lényeges elemét tartalmazta az 1867-es kiegyezésnek (az áprilisi törvények elismerése, a Habsburg Birodalom egysége, önálló parlamentek, kormányzatok, míg a hadügy, a külügy, a kereskedelem és a pénzügy terén közös testületek). Ezt a tervezetet Deák is jónak tartotta, de nem idő-szerűnek – egyelőre.

Az idő Deákot igazolta. A provizórikus időszak kellős közepén Csehország és Galícia visszahívta követeit a birodalmi gyűlésből, mivel Csehország a magyarok távolléte miatt illetéktelennek tartotta a Reichsratot. A birodalom helyzetét súlyosbították a zűrös pénzügyek és a porosz–osztrák ellentét.

A HÚSVÉTI CIKK

1864-ben világossá vált, hogy Bismarck a német államokat a kisnémet egység elve szerint kívánja egyesíteni, ami azt jelentette, hogy Ausztriát mellőzni óhajtja. Ekkor már a bécsi udvarban is egyre komolyabban felmerült a dualista állam létrehozásának gondolata, Schmerling államminiszter azonban hallani sem akart róla, sőt egyre erőszakosabban szorgalmazta, hogy Magyarország képviseltesse magát a Reichsratban. Ebben a helyzetben Deák is elérkezettnek látta az időt a cselekvésre. Annál is inkább, mert egy osztrák tanulmány az év elején megtámadta Deák három évvel korábbi feliratát, azzal vádolva készítőjét, hogy félreértelmezte a magyar törvényeket. Deák 1865 elején a Budapesti Szemlében „Adalékok a magyar közjoghoz” című írásával válaszolt. A cikkel két célt akart elérni: egyrészt jelezni kívánta, hogy ismét a politika porondjára lépett, másrészt kinyilvánította, hogy a magyar liberálisok készek a tárgyalásra. A király is megértette az üzenetet, hiszen februártól áprilisig közvetítő útján titkos tárgyalásokat folytatott Deákkal, de az osztrák liberálisok is üdvözölték Deák aktivizálódását. Ebben a légkörben fejtette ki álláspontját Deák az április 16-án megjelent cikkben, illetve az ezt követő cikksorozatban.

A cikket nem maga Deák írta, hanem a Budapesti Napló egyik munkatársának, Salamon Ferencnek diktálta (egyelőre szerette volna megőrizni a névtelenséget) húsvét szombatján, reggel 9-től délután 3-ig. A diktálás közben szünetet csak akkor tartott, ha valaminek utána kellett néznie a Corpus Jurisban, egyébként senki sem zavarhatta, teljes egészében a munkára összpontosította figyelmét.

A húsvéti cikk jelentősége természetesen nem abban áll, hogy gyökeres fordulatot eredményezett volna a kiegyezéshez vezető úton, hanem inkább csak nyilvánvalóvá tette egyrészt az uralkodói szándékot a megegyezésre és az Angol Királynő Szállóban (Deák lakhelye és pártjának központja) megfogant elképzeléseket. A cikk tehát afféle rábólintás volt a mindkét oldalon alakulgató megegyezési szándékra. Időzítéséhez azonban kétségtelenül politikusi érzékre volt szükség.

Az eseményeket aztán felgyorsította az osztrákok könnigrätzi veresége. A prágai békében (1866. augusztus 23.) Ferenc József kénytelen volt lemondani arról, hogy a Német Szövetségben valaha is szerepet játsszék. A magyarok az osztrák vereség ellenére lovagiasan viselkedtek, és nem fokozták követeléseiket. Deákék ugyanis jól tudták, hogy Magyarország egymagában nem állhat meg, Ausztria fennmaradását pedig minden nagyhatalom óhajtja. ĺgy 1867 elején Deák szinte már csak Kossuthtal vitatkozott, aki „boldogtalan alkunak” tartotta és élesen támadta a kiegyezést.

1867. február 17-én az uralkodó gróf Andrássy Gyulát kinevezte miniszterelnökké, és február 20-án megalakulhatott a felelős magyar minisztérium. 1867. június 8-án pedig Ferenc József felugratott a Lánchíd előtti koronázási dombra, hogy négy kardvágással jelezze: az országot minden irányból megvédelmezi. (kövesdi)

„A sajtótörvényhez egyetlen mondatot javaslok: Nem szabad hazudni!” (Deák Ferenc)

A kiegyezéshez vezető út

1848–1849 Magyar szabadságharc

1849–1850 Haynau rémuralma Magyarországon

1850–1859 Bach-rendszer

aktív és passzív ellenállás

1859 Bach menesztése

1860 Októberi diploma

visszaállítja az 1848 előtti államszervezetet

1861 Februári pátens

1861-es országgyűlés

a Birodalmi Gyűlésbe meghívják a magyarokat

1861–1865 Provizórium

1865 április Deák Ferenc Húsvéti cikke

1866 porosz–osztrák háború

1867 Kiegyezés

közös: király, hadsereg, közös ügyek

külön: parlament, kormány, delegáció

1867. június 8. Koronázás