A haza bölcse

Az ifjú

1803. október 17-én született középbirtokos családban a Zala megyei Söjtörön. 1817 és 1822 között Győrben tanult a Királyi Jogakadémián. Bár nem tartották szorgalmas diáknak, társai közül kitűnt kiváló memóriájával. Az alkotmányjog, a történelem és a szónoklattan terén mutatott fel eredményeket.

Ügyvédi pályáját vármegyei szolgálattal kezdte. 1832-ben alispán. Az 1832-es országgyűlésen bátyja volt a megye egyik küldötte, ezalatt Deák intézte a birtok ügyeit. 1833-ban szerepet cseréltek, Deák utazott Pozsonyba, és ezzel kezdetét vette a reformkori politikai élet egyik markáns személyiségének politikai pályafutása. Két üggyel hívta fel magára a közvélemény figyelmét ezekben az években: Wesselényi Miklós perével és egy országgyűlési sikerrel: az ő kezdeményezésére mondták ki az országgyűlés kizárólagos jogát a törvények megfogalmazására.

„Az óvatosság, még ha túlzott volna is, mindig figyelmet érdemel, mert a túlzott merészség több kárt okozhat, mint a túlzott óvatosság.” (Deák Ferenc)

A politikus

A diéta 1836-os bezárása után Deák jelentést tett a megyegyűlésen az általa képviselt ügyekről, és ezt az írást cenzori engedély nélkül kinyomtatták, s az egész országban terjesztették. A dokumentumot természetesen elkobozta a rendőrség. Deák az 1839–40-es országgyűlés előkészítésében is tevékenyen részt vett. 1839-ben tagja lett a Magyar Tudományos Akadémiának. 1842-ben felszabadította jobbágyait, majd önként vállalta az adófizetést, bizonyítva, hogy nem elméletben híve a reformoknak, de a gyakorlatban is komolyan gondolja azokat. Az 1843–44-es országgyűlés követi tisztét nem vállalta el, mert nem értett egyet a kötelező érvényű követutasítással, és tartott a Kossuth vezette radikálisoktól.

1845-ben tagja lett a Védegyletnek, de politikailag Kossuth és Széchenyi eszméi között állt. 1846-ban a „fontolva haladók” váltak sikeressé (a galíciai felkelés vérbe fojtása után), így a reformerek is cselekvésre szánták el magukat: közreadták programjukat, az Ellenzéki nyilatkozatot, amely Deák nevével jelent meg, de amelyet valójában Kossuth fogalmazott.

1848-ban Deák elvetette a forradalmat és az erőszakot, mint politikai eszközt, Batthyány kormányában mégis elvállalta az igazságügyi tárca vezetését. Borúlátó volt, s nem alaptalanul. Bécs halogató taktikája, a magyar politikai élet megosztottsága és az orosz támadás veszélye aggasztotta. Az 1849 áprilisában kiadott Függetlenségi nyilatkozatot túlzásnak és politikai hibának tartotta.

A taktikus

1849 decemberében a forradalomban való részvétele miatt letartóztatták és megkínozták. Szabadulása után a passzív ellenállás vezetője lett. A forradalom után hitte és vallotta, hogy az osztrák birodalom belső hibái miatt magától meg fog bukni. 1860. december 29-én Ferenc József császár kihallgatásra kérette, hogy vele is megvitassa a kiadandó februári pátenst, ezzel azonban Deák nem értett egyet. Az 1861-es országgyűlésen az úgynevezett Felirati Párt vezetője lett. Május 13-án megtartotta beszédét és javasolta, szerkesszenek feliratot a királyhoz a 48-as törvények visszaállítása miatt. Annak visszautasítása után újat szerkesztett.

1865-ben a Pesti Naplóban jelentette meg híres Húsvéti cikkét, amelyben a jövendőbeli kiegyezés lehetőségeit körvonalazta. Az 1865-ös országgyűlés pártja győzelmét hozza meg (a 48-as törvények, a megyei autonómia visszaállítása, tervek a dualizmusról). Egy évvel később egy újabb császári meghallgatáson gróf Andrássy Gyulát javasolja miniszterelnöknek. Az 1867-es kiegyezés azonban ellentétes visszhangot váltott ki Magyarországon, de főleg az emigráns magyarok soraiban. Kossuth Lajos a híres Kassandra-levélben fogalmazta meg kétségeit és vádjait.

„Merészség a politikában csak akkor van helyén, midőn tetemes erőre támaszkodik, e nélkül mindig kocka, mely többnyire vakra fordul.” (Deák Ferenc)

A kiegyezés után

Deák Ferenc kilenc évvel élte túl a kiegyezést. 1867 után egyre többet betegeskedett, egészségét a megfeszített munka és a politikai támadások megviselték. Külön terhet jelentett számára, hogy pártjának legmeghatározóbb tagjait nélkülöznie kellett; Eötvös József báró 1871-ben meghalt, gróf Andrássy Gyula pedig a közös külügyminiszteri hivatal élére távozott. Reformjavaslatait egyre gyakrabban leszavazták, ilyen sorsra jutott például a választójog kiszélesítésére tett előterjesztése is.

1876. január 28-án bekövetkezett halála után az országgyűlés törvényben ismerte el érdemeit, és előírta, hogy emlékére szobrot állítsanak országos közadakozásból. (kövi)