Régen voltam én már kicsi gyerek, s akkor nem is sejtettem, hogy azok voltak a szocializmus építésének legerőteljesebb évei. A dolgozó nép gyarapította a közöst, melynek a becsülete csak éppen annyi volt, hogy a leleményesebbje azt vitt haza belőle, amit tudott. ĺgy utólag bármennyire erőltetem is a szürkeállományom, ezekből az évekből csak délutánra meg hétvégére hazahozott gyermekotthonos pajtásokra emlékszem.
Csölösztőn járt a Mikulás
Ezek voltak az első gondolataim, amikor meghívást kaptam a közigazgatásilag Somorjához tartozó Csölösztőre, az újonnan átépített Kormorán Szálló Mikulás-napi rendezvényére. Nem tudom, kinek a fejéből pattant ki a gondolat, hogy a jótékony adakozó szent ünnepén meghívják a járás gyermekotthonainak kis lakóit vasárnapi ebédre, de emberségből nálam egyesre vizsgázott. Most bizonyára akadnak olyanok, akik legyintenek, s azt mondják: reklámfogás. Hát, kérem, sok ilyen „reklámra” lenne szüksége ennek az országnak! Az elhagyott gyerekeknek. Mert költhették volna a pénzt óriásplakátokra, esetleg szponzorálhattak volna egy elit sportegyesületet. De nem, meghívtak a gyönyörűen berendezett négycsillagos termeikbe 78 olyan gyereket, akiknek ez a nap bizonyára életre szóló élmény marad. És azért sem tudom igazán üzleti fogásnak minősíteni, mert két újság tudósítóján kívül senki más nem nyert belépést a rendezvényre. Pedig odacsődíthették volna a zajos médiát.
Lassan hagyománnyá válik errefelé, hogy a vidám ünnepeken a gyermekotthonok lakóié a főszerep. Mert szerveztek már idén farsangi gyerekbulit, gyermeknapi zsúrt sok vidám programmal és versennyel egybekötve, és hát ezek után a Mikulás-ünnepség sem maradhatott el. Szép lassan és csendben tradíciót teremtenek, azt a legnemesebb fajtát, érzelmekből épülőt.
Advent második vasárnapján, amikor a szeretet ünnepe kopogtat az ablakon, na meg jó esetben a szíveken, egymás után gördültek be az autóbuszok a nagymegyeri, csákányi és somorjai gyermekotthon ünneplő ruhás kicsi és nagyobbacska lakóival a szálló parkolójába. Pillanatok alatt nyüzsgő hangyabollyá változott a karácsonyi díszekbe öltöztetett szálló, s gyermekzsivajtól lett hangos a vendéglő. Mire mindenki megtalálta a kedvére való helyet, díszvendégek érkeztek. Bugár Bélának, akit eddig csak a tévé képernyőjéről ismertek, majdnem olyan sikere volt a nagyobbak körében, mint a Mikulásnak. A város polgármestere, Domsitz Károly és a szálló képviseletében az igazgató, Nagy István köszöntötte a vidám csapatot. Szent Miklós és két virgonc ördög segédje először igazi riadalmat keltett az apróbbak között, de aztán felbátorodva álltak ki a közönség és társaik elé, s mutatták be mindazt, amit az alkalomra megtanultak. Rajzaikat a díszvendégekből álló zsűri nem győzte dicsérni. Mert valóban szép képeket hoztak magukkal a gyerekek. Természetesen a Mikulás sem érkezett üres kézzel, s miután csak jó gyerekek voltak itt jelen, mindenkinek jutott ajándék is bőven. És az ebéd?! Hát mit mondjak! Fejedelmi falatok kerültek a tányérkákra.
Sok év után ugyanazt a ragyogást láttam a szemekben. És nem csupán a gyermekekében! A vendégek, a szervezők, a szálló személyzete és mi valamennyien meghatódva, lelkiekben gazdagodva, talán egy picit jobban értékelve azt, amink van, s egymásra is odafigyelve tekintünk a közelgő ünnepek elé.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.