Csökkenhetnek a kamatok?

A hazai pénzintézetek a jelzáloghitelek esetében már az év elején nagyjából 2 százalékkal emelték a kamatokat.
Ezzel azonban az idei évre várhatóan még nem értek véget az emelések, a pénzügyi elemzők nagy része szerint ugyanis az év végéig még további kamatemelésre számíthatunk.

A hazai pénzintézetek a jelzáloghitelek esetében már az év elején nagyjából 2 százalékkal emelték a kamatokat.

Ezzel azonban az idei évre várhatóan még nem értek véget az emelések, a pénzügyi elemzők nagy része szerint ugyanis az év végéig még további kamatemelésre számíthatunk.

Mindez a jegybank számlájára írható, amely az év eleje óta már többször emelte az alapkamatot. Ez határozza meg ugyanakkor, hogy a kereskedelmi bankok milyen kamatokat számolhatnak fel a hitelekért.

A hitelt igénylők számára nem túl jó hír, hogy a jelenleg 4,5 százalékos alapkamatot a jegybank az előrejelzések szerint már novemberben 5 százalékosra emelheti.

Mindez még drágább hiteleket jelentene. A tapasztalatok szerint a kereskedelmi bankok azonban nem várják meg az alapkamat emelését, vagyis még jóval előtte fokozatosan felemelhetik a hitelek árát.

A bankok többségében azonban már elkerülhetjük a kamatemeléssel járó kiadásokat. A legnagyobb bankokban ugyanis olyan hitelt is igényelhetünk, amely esetében fixálva van a kamat.

Jelenleg a legbiztosabb megoldásnak a három vagy öt évre lekötött kamat számít.

A változó kamatozású hitelek kamatjai ugyan alacsonyabbak, mint a lekötött hiteleké, a bankok azonban akár fél éven belül is megemelhetik a kamatszintjüket, így a jelenleg olcsóbbnak tűnő megoldáson jelentős veszteséget könyvelhetünk el.

Mindez persze az ellenkező esetre is érvényes, ha a kamatszint az elkövetkező években esne, miközben mi több évre fixáltuk a kamatunkat, akkor megint csak vesztünk az ügyleten. Nem árt ezért a hiteligénylés előtt felmérni a várható helyzetet. Szlovákia például várhatóan már 2009-ben bevezeti az eurót.

Ha ez valóra válik, akkor a jegybanknak már korábban az eurozónás kamatokhoz kellene igazítania az alapkamatát. Előrejelzések szerint ilyen esetben a kamatok már a jövő év végétől elkezdhetnek csökkenni. (mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?