Csoda a konyhában (videó)

Az észak-olasz tóvidéken, a hegyek között található gyár eleinte -akár csak a többi konyhai felszereléseket gyártó cég- még rézből készítette edényeit. Később, amikor az 50-es években, a rozsdamentes acél megkezdte hódító útját, ebből az anyagból kezdték gyártani termékeiket.

A gyár vezetése, immár több mint 80 éve apáról fiúra száll.

A rozsdamentes acél pontosan azért tudta legyőzni az összes többi fémet, mert ez az anyag sokkal higiénikusabb, könnyebb tisztítani, mechanikus ellenálló képessége jóval magasabb és -nem utolsó sorban- a kidolgozása is egyszerűbb feladat.

A rozsdamentes acél egy fémötvözet, amit úgy állítanak elő, hogy olvasztással krómot és nikkelt adnak a vashoz. Az anyag minősége attól függ, hogy a végső ötvözet milyen arányban tartalmaz krómot és nikkelt. Ezek biztosítják ugyanis azt, hogy ne tudjon oxidálódni, azaz rozsdásodni az edény.

A vas önmagában rendkívül merev, ez a végső fémkeverék viszont rugalmas, így az edény nem tud eltörni. A lézer mindig olyan formára vágja az acél lapokat, amelyre az adott tárgy készítéséhez szükség van. Most tálakat gyártanak, ehhez pedig kerek lapok kellenek.

Ha kész a kívánt forma, következhet a préselés, melynek során a tárgy elnyeri végső alakját.

Az acélt itt, úgynevezett hideg préseléssel alakítják. Az előbb látott kerek lapokat először olajjal bekenik, hogy a hirtelen alakváltozás következtében ne törjenek el. Ezután a gépbe helyezik, és egy pillanat alatt elkészül a tál. Az acél, ahogyan most láthatják, még egyáltalán nem hasonlít a megszokotthoz, ugyanis még fényesíteni kell.

Korábban ezüsttel kezelték a fémeket, ma azonban, a jobb minőség érdekében csupán megdörzsölik az acél felületét. Ez több lépcsőből áll. Gépekkel, egyenként fényesítik a nagyobb elemek külsejét, míg belsejüket porral kezelik. Az apró darabokat, fogantyúkat, füleket pedig egyszerűen bedobják ezek közé a műanyag, majd fadarabok közé, és addig rázzák a keverőgéppel, amíg a felületek a súrlódás következtében fényesek nem lesznek. A fényesítés előtti, illetve utáni állapot közti különbség jól látható.

Az elemek összeillesztése eltérő módon történik. A gyárban főleg automatizált hegesztéssel dolgoznak.

Ez a gép, hibalehetőség nélkül, precíz hegesztéseket végez, mely szinte láthatatlanul olvasztja össze a két anyagot, így utólagos csiszolásra nincsen szükség.

Egyes tárgyakat azonban ma is kézzel illesztenek össze. Ilyenkor vékony ezüst réteggel vonják be a tárgy felületét, ahová aztán lánggal illesztik az apró füleket. Ez csupán néhány percet vesz igénybe, így nem csoda, hogy itt naponta csaknem 7500 fémtárgy készül.

Az itt dolgozó, mintegy 500 ember 300 híres tervező elképzeléseit valósítja meg munkájával, akik a világ minden tájáról küldik Olaszországba terveiket, gazdagítva ezzel az olasz design hírnevét.

Ami itt folyik, azt én gépesített kézművességnek nevezném. Ez annyit jelent, hogy bár a húszas évekhez képest, amikor még minden munkafolyamatot kézzel végeztünk, ma már fejlett gépek segítik a munkát. Ennek ellenére a gyártás kulcsfontosságú eleme ma is csak a kézi munka.

Sőt. A jól bevált, mára inkább múzeumba illő gépeket ma is használják.

Ez a 60 éves gép például az acél huzalokból kis fülecskéket készít, amelyeket kosarakká illesztenek össze. A füleket, tetőket mind-mind kézzel helyezik az edényre. Csomagolás előtt azonban még egyenként ellenőrzik a minőségüket. Egyetlen karcolás, vagy helytelen összeillesztés is ronthatja e kifinomult tárgyak minőségét.

Egy-egy tárgy akár több napig is készül. Az itt dolgozók szerint a színvonalas edények titka éppen ebben a lassúságban rejlik. Az olaszok szerint a jó munkához idő kell.

Az első égetett agyagedényektől, a mai kifinomult technikákig hosszú út vezetett. Az edényekkel szemben támasztott követelmények folyamatosan nőttek, eleinte csak a praktikusság volt a cél, később ehhez társult a tartósság. A mai tervezőket viszont már nem csak a hasznosság érdekli, így aztán első látásra talán fel sem ismernénk, hogy most egészen hétköznapi tárgyakat láthatunk.

A szöveg és a videó forrása a freepress.hu