Csípőnadrág lógó pocakkal

Minden kornak megvan a maga divatja. Nemcsak az öltözködést, hanem a hajviseletet, a lakást, a lakberendezést, az autót, az étkezést, a sportot, a szórakozást és egyebeket illetően is.

Minden kornak megvan a maga divatja. Nemcsak az öltözködést, hanem a hajviseletet, a lakást, a lakberendezést, az autót, az étkezést, a sportot, a szórakozást és egyebeket illetően is. Mostanság a gyakori változások korát éljük, nem is csoda, hogy – főleg az öltözködésben – sűrűn váltják egymást a divathullámok, s aki bírja, ám kövesse őket, akinek a pénztárcája ezt nem engedi, igyekezzen általánosan érvényes szabályokat követni, amelyek túlélik a rövid életű divatrohamokat. Az öltözék elsődleges célja, hogy megvédje viselőjét az időjárás hatásaitól. Emellett az is az egyik fontos küldetése, hogy általa hassunk a környezetünkre, hogy kiváltsuk a körülöttünk élők figyelmét, elismerését. Már legalább hét-nyolc éve, hogy divatba jött a csípőnadrág, illetve a csípőszoknya. Kezdetben teljesítette is küldetését: csábos, szexis, kicsit hivalkodó hatást keltett a nézelődőben, s a rövid trikóval kombinálva még tovább fokozta ezeket a tulajdonságokat, olyannyira, hogy már-már felháborodást keltett. Aztán megszoktuk, lassanként szokványossá vált, a mai kamaszok nem is emlékeznek rá, hogy fiatal lányok azelőtt esetleg másképp is öltöztek. Csakhogy van a csípőnadrágnak néhány komoly hátránya. Mellőzzük a vese-, a petefészek-gyulladás, illetve a paresthesia (a csípőcsont alatt futó érzékelő ideg összepréselése következtében fellépő fájdalom) eshetőségét. Én a fiatal lányok alaki adottságának elrondítása miatt harcolok a csípőnadrág viselése ellen. Az elmúlt néhány év alatt az alacsony derekú és szűk nadrágot viselő lányok testalkata nemcsak hogy fiússá vált, hanem vékony derekuk szalonnával töltődött föl, hasuk megduzzadt és löttyedt lett. Érthető, hogy a leszorított csípő egyre keskenyebbé vált, s a zsiradék oda rakódott le, ahol a testfelület szabadon terpeszkedhet, vagyis a derék és a has tájékára.

Nehogy azt gondolja valaki, hogy túlságosan maradi vagyok. Elismerem, hogy a csípőnadrág jól mutat, de csak akkor, ha viselőjének hasizma alaposan kidolgozott, feszes. Ezt viszont csak rendszeres tornával lehet elérni és megtartani. Csakhogy nagyon kevés azoknak a száma, akik ilyen módszerrel hódolnának az éppen aktuális divatnak. Sajnos a csípőnadrág a pocak és a szalonnás derék divatját is magával hozta. A fiatal lányok azt látják, hogy másoknak is csüng a hasa az alatta lévő nadrágszíjra (akár Julis néni tollas párnája, amikor átveti azt a kerítésen), s ez nem tiltakozást vagy ellenkezést vált ki bennük, hanem megnyugvást, megnyugtatást. És nagy baj, hogy egyre fiatalabb gyereklányok is viselik ezt a ruhadarabot, így még növésben lévő testüket károsítva. Persze az sem éppen étvágygerjesztő, hogy hovatovább növekszik a csípőnadrágos korosabb hölgyek száma is.

Mindezért a divat irányítói a felelősek. Igaz, az ő modelljeik többnyire sovány teremtmények, s rajtuk valóban jól áll az egyre alacsonyabb derekú nadrág. De nem veszik észre, mi megy végbe a nagyvilágban? Ha ez így folytatódik, elvesznek a kecses női formák. S ha netán akadna, aki nem tudná: a csípőnadrág rövidíti a lábat. Még mielőtt valaki ellenem fordulna, hogy pocakról meg szalonnáról beszélek, amikor tény és való, hogy ezeket jómagam sem hiányolom – csak annyit: én nem veszek fel csípőnadrágot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?