Panoráma

Csillagaik halálát túlélhetik a bolygók

Csillagaik halálát túlélhetik a bolygók egy új megfigyelés szerint: először fedeztek fel egy olyan ép bolygót, amely egy fehér törpe körül kering.
MTI

2020. szeptember 17. 14:59

Szaturnusz
- TASR/AP-felvétel

Ez azt jelenti, hogy a Jupiter méretű planéták túlélhetik anyacsillaguk halálát, de ez kisebb kőzetbolygókra is igaz lehet – olvasható egy nemzetközi kutatócsoportnak a Nature és az Astrophysical Journal Letters című tudományos lapokban megjelent jelentésében.

A Naphoz hasonló csillagok életük végén vörös óriásokká duzzadnak, miközben a környezetükben lévő minden bolygót elnyelnek, mielőtt fehér törpévé omlanának össze.

Ezért eddig valószínűtlennek tartották, hogy bolygók lehessenek fehér törpék közelében. Bár voltak erre utaló jelek, eddig nem tudták bizonyítani ilyen érintetlen bolygó létét.

Andrew Vanderburg, az amerikai Wisconsini Egyetem kutatója és munkatársai többek között az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA TESS nevű űrteleszkópja révén fedezte fel a bolygót. A gázóriás 1,4 naponta kerüli meg a WD 1856 534 jelű fehér törpét, tömege pedig nem több mint a Jupiter tömegének 14-szerese.

Ahhoz, hogy egy bolygó ne pusztuljon el, amikor csillaga vörös óriássá duzzad, több mint egy csillagászati egységnyire, azaz minimum egy Föld-Nap távolságra kell lennie tőle. Egyelőre nem találtak magyarázatot arra, hogy a most felfedezett planéta hogyan került ilyen közeli pályára.

Az, hogy bolygók érintetlenül túlélhetik csillaguk halálát, sokat ígérő jövőbeli feladatot jelent a csillagászoknak. „Most már kereshetünk más kisebb bolygókat is a csillagmagok körül” – mondta Vanderburg.

Ha eközben a Földhöz hasonlatos, tehát kőzetbolygókat találnak, felszínükön folyékony vízzel, amely valószínűleg életet rejt, annak nyomait a NASA és az európai űrhatóság (ESA) James Webb Űrteleszkópja segítségével ki tudják mutatni – írta a tanulmány társszerzője, Lisa Kaltenegger osztrák asztrofizikus, az amerikai Cornell Egyetem Carl Sagan Intézetének igazgatója.

Egy ilyen exobolygó légkörében egy űrteleszkóppal néhány óra alatt ki tudják mutatni víz és szén-dioxid jelenlétét. Kétnapnyi megfigyelési idő elég ahhoz, hogy metánnal kölcsönhatásban lévő ózon biojeleit észleljék.

A TESS űrteleszkóp a jövőben olyan kőzetbolygókat fog keresni, amelyek fehér törpék körül keringenek.

„Mi van akkor, ha egy csillag halála nem jelenti a csillag körüli bolygón lévő élet végét? Folytatódhatna tovább az élet akkor is, amikor kihunyt a Nap?” – teszi fel a kérdést Kaltenegger.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
lockdown

A szakértői konzílium meghosszabbítaná a lockdownt, szigorítanák a határellenőrzést

17 fa kivágására kért engedélyt az Aréna DSZ

Fakivágással indult a választási kampány Dunaszerdahelyen?

dac

Két gól és más semmi – borzalmasan gyenge meccsen győzött a DAC (GALÉRIA)

útjegesedés

Útjegesedésre figyelmeztetnek Nyugat-Szlovákiában

kisfiu

A tapló télapó afelől érdeklődött, hogy meg lehet-e a siket kisfiút "javítani"

Lewis Hamilton

Szaúdi Nagydíj - Hamilton a pole pozícióban

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.