Családi ünnepek

„Élet ünnepnapok nélkül: hoszszú út vendégfogadók nélkül” – mondták az ókorban. Mindennapjaink többnyire egyhangúan telnek el: munka, bevásárlás, háztartás s legföljebb este némi pihenő. Ezért van szüksége az embernek ünnepekre: megállókra a hosszú út alatt.

„Élet ünnepnapok nélkül: hoszszú út vendégfogadók nélkül” – mondták az ókorban. Mindennapjaink többnyire egyhangúan telnek el: munka, bevásárlás, háztartás s legföljebb este némi pihenő. Ezért van szüksége az embernek ünnepekre: megállókra a hosszú út alatt.

Ünnep az, amikor valami más vagy másként történik, mint a megszokott. A hagyományok – akár egyházi, akár világi forrásból fakadtak – az egyes ünnepeknek egymástól eltérő rítusait alakították ki, s ezeket az évszázadok során elterjedt szertartásokat, „cécókat” jólesik megtartani, hiszen éppen ezek által válik az ünnep mássá, pihentető vendégfogadóvá életünk útjain.

Ez a fejezet nem érinti a társadalmi-politikai jellegű ünnepeket, bár illemtani vonatkozásaik azoknak is vannak. De ezek könyvünk más fejezeteiből talán elsajátíthatók. Ugyanakkor – éppen a rítusok követelte viselkedés miatt – feltétlenül foglalkozni kell családi ünnepeinkkel, azokkal az ünnepélyes eseményekkel, amelyekben többnyire csak a család, legfeljebb a rokonok és a közeli jó barátok szoktak részt venni.

Ezek a családi jellegű ünnepi alkalmak lehetőséget adnak arra, hogy kifejezzük egymás iránti ragaszkodásunkat, érzelmeinket kisebb-nagyobb ajándékokkal, figyelmességgel és gesztusokkal is.

148. §. A családi ünnepek, gratulációk kedves kísérője minden esetben egy-egy szál virág.

149. §. A legelső alkalom az ember ünneplésére a keresztelő vagy névadó ünnepség. A felkért keresztszülők vagy névadó szülők ilyenkor valami emlékezetesebb ajándékot szoktak adni.

150. §. Sohasem az ajándék értéke a lényeges, hanem a személyre szóló figyelmesség! (Ezüstből is vásárolhatunk evőeszközkészletet az újszülöttnek – sokkal kedvesebb gesztus azonban, ha az egyszerűbb, rozsdamentes garnitúrába belevésetjük monogramját.)

151. §. Születésnapot általában családi, rokoni körben ünneplünk. Kedves szokás ilyenkor gyermekek részére a gyertyákkal díszített torta.

152. §. A gondosan megválasztott, szépen csomagolt ajándék átadásakor gratulálni is illik.

153. §. Kerek születésnapokat (például az ötvenediket) kiemelt külsőségek között szokás megrendezni – ha azt az ünnepelt is igényli.

154. §. Bár nem kerek szám, de a gyermek tizennyolcadik születésnapja is kiemelt ünneplést érdemel, hiszen ekkor válik nagykorúvá.

155. §. A névnapot nem minden családban ünneplik meg. Munkahelyi kollektívák általában megemlékeznek a névnapokról.

156. §. Sok munkahelyen dívik a névnapok eltúlzása, italozássá fajulása. Kerüljük az ilyesfajta ünneplést, még munkaidőn kívül is.

157. §. Ballagásra vagy diplomaosztásra – ha arra szóban vagy írásban meghívnak – illik elmenni vagy legalább gratulálni.

158. §. Ha személyesen gratulálunk vagy részt veszünk a ballagási-diplomaosztási szertartáson, adjunk át egy-egy szál virágot az ünnepeltnek, akkor is, ha férfiról van szó.

159. §. Ha írásos meghívásnak nem tudunk eleget tenni, levélben, táviratban köszöntsük az ünnepeltet.

160. Nagyon közeli családtag érettségi vizsgája vagy diplomája alkalmából szokás ajándékot is adni.

161. §. Az eljegyzések ma már nem olyan kötelező érvényű szertartások, mint régebben voltak. Ha tartanak ilyet, általában szűk családi körben rendezik meg. Ilyenkor „gyűrűzi el” a vőlegény a menyaszszonyát.

162. §. Régebben a menyaszszonynak meghatározott mennyiségű és összetételű kelengyét írtak elő az illemtanok. Ma már ilyesmi ritka, az ágy- és asztalnemű megvásárlása többnyire közös erővel történik.

163. §. Az esküvőre a rokonokon kívül általában szokásos ismerősöket, kollégákat, barátokat, szomszédokat is meghívni.

164. §. ĺrásos meghívóra távolmaradás esetén írásos vagy távirati jókívánsággal illik felelni.

165. §. A szertartás helyszínén – tehát sem templomban, sem házasságkötő teremben – nem illő a nászajándékot átadni.

166. §. A nászajándékot a leghelyesebb az esküvőt megelőző napokban személyesen elvinni a meghívón szereplő címre.

167. §. A házassági évfordulókról az udvarias férj és a figyelmes feleség egyaránt megemlékezik. Az egymásnak szánt meglepetés mellett a férj lehetőleg virággal is kedveskedjék feleségének.

168. §. A házassági évforduló megünneplése a házastársak – s legfeljebb még gyermekeik – magánügye.

169. §. Kerek évfordulók (ezüst-, arany- és gyémántlakodalom) alkalmából a kör kibővülhet, ilyenkor nagyobb vendégsereg (barátok, ismerősök) meghívása is szokásos.

170. §. Családi körben ünnepeljük a húsvétot is. A népi hagyomány, a locsolás nemcsak falun terjedt el. Illő a locsolásra érkező vendéget itallal, aprósüteménnyel kínálni. A locsolkodó gyerekeknek festett tojást, csokoládét, a nagyobbaknak – sajnos, elterjedt – pénzt is szokás adni.

171. §. Gyereket szeszes itallal kínálni tilos!

172. §. Felnőtt férfiak ne a potya italozásért menjenek locsolni nőismerőseiket.

173. §. A gyermekek kedvenc ünnepe – december 6. – körül meglehetősen nagy a zűrzavar. A nap vallási eredetű, a jóságos Miklós püspök példája nyomán hozott a kedves Mikulás valaha ajándékokat. Ma ezt a figurát Télapónak is hívják, és egyes családokban nemcsak december 6-án, hanem karácsonykor is őrá hivatkoznak az ajándékozásnál. Nem illetlenség, és nem ütközik semmiféle világnézettel, ha december 6-án akár a Télapó, akár a Mikulás, karácsonykor a Jézuska vagy a Télapó, netán a szülők adják az ajándékot.

174. §. Ugyancsak vallási eredetű a karácsony ünnepe is – de mára a legbensőségesebb, legcsaládiasabb ünneppé, a szeretet ünnepévé vált. A szentestét – karácsony előestéjét – a legnagyobb ajándékozási s az ezzel járó vásárlási láz előzi meg. Az ajándékokat általában a feldíszített fenyőfa alá szokták helyezni.

175. §. Ne csak a feldíszített fenyő emlékeztessen a karácsonyra, hanem az ünnepi vacsora és ünnepi terítés is. Hagyományos karácsonyi ételek: pulykaaprólék-leves, pulykasült, gesztenyés pulyka, halászlé, mákos guba, bejgli, rántott hal stb.

176. §. Ajándékot adni karácsonykor – ez a figyelmesség jele. Éppen ezért ne licitáljunk egymásra értékben, hanem igyekezzünk olyan meglepetést találni, amely igazi örömet szerez.

177. §. Karácsony előtt nem illik kíváncsiskodni, kutatni az elrejtett ajándékot.

178. §. Természetesen nem illik a meglepetést elárulni, kikotyogni sem.

179. §. Szilveszterkor az óév búcsúztatása és az új év köszöntése általában társaságban zajlik, vidám, pezsgős hangulatban, akár reggelig is. Ilyenkor – társaságban – igyekezzünk a többiekhez alkalmazkodni hangulatban is.

180. §. Nem illik viszont a saját szórakozásunk módját másokra erőltetni szilveszterkor sem. Ezért jól válasszuk ki társaságunkat, s lehetőleg előre tisztázzuk a programot (például azt, hogy megnézzük-e együtt a szilveszteri műsort a tévében vagy sem).

181. §. Elterjedt figyelmesség, hogy távolabb lakó rokonok, ismerősök nemcsak a személyes jellegű ünnepek (névnap, születésnap stb.) alkalmából gratulálnak levélben, hanem húsvétkor, karácsonykor kellemes ünnepeket, szilveszterkor pedig boldog új évet kívánnak, képes levelezőlapon. E figyelmesség nem kötelező erejű, de kedves szokás. Ha viszont képeslapot küldünk, ügyeljünk arra, hogy idejében a címzetthez érjen.

(Illik tudni – A kulturált viselkedés szabályai, K.u.K. Kiadó 2000)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?