Családi hangulatban könyvekről...

Először az őszi eső elől menekültünk be az ismeretlen kávézóba. Visszafogott megvilágítás fogadott, a kávéházi asztalkákon illatgyertyák égtek, hangulatos zene szólt. Az egyik sarokban gyerekkuckó, melyet lányunk nyomban birtokba is vett.

Először az őszi eső elől menekültünk be az ismeretlen kávézóba. Visszafogott megvilágítás fogadott, a kávéházi asztalkákon illatgyertyák égtek, hangulatos zene szólt. Az egyik sarokban gyerekkuckó, melyet lányunk nyomban birtokba is vett. Mivel a hasonló jellegű vendéglátóipari egységekben ritkán uralkodik kimondottan családbarát környezet, egyből rabul ejtett a hely varázsa. Lassan szépen odaszoktunk. Nyáron leginkább a kinti teraszon tartózkodnak a vendégek, ilyentájt viszont már odabent a forró csoki mellett esik jól elüldögélni.

Kedvenc kávézónk úgy egy évvel ezelőtt már a művészetek ideiglenes otthonává is lett. Rendszeresen író-olvasó találkozókat, könyvbemutatókat, fotó- és képkiállításokat rendeznek, melyeket gyakran élőzene kísér. Hóka László, az Érsekújvár Fő terén található Lavazza kávézó tulajdonosa szabadkozik, hogy nem kizárólag az ő érdeme a sok sikeres rendezvény. „A járási Anton Bernolák Könyvtár helyettes igazgatója, Kecskés Ildikó keresett meg tavaly ilyenkor az ötlettel, hogy tartsunk könyvbemutatót. Én korábban jártam Dunaszerdahelyen a Vámbéry kávéházban, igaz, nem irodalmi rendezvényen, ezért is örülök, hogy kéthavonta most már én is teret adhatok ilyen kezdeményezéseknek.”

Most ősszel két könyvbemutatót tartottak, szeptemberben Pablo Urbányi Naplemente szimptómájáról, novemberben Pénzes István Lant és kard sorozatának frissen megjelent hetedik kötetéről beszélgettek az érdeklődők, dedikáltak a szerzők. Kevés volt a hely mindkét alkalommal, olyan sokan összejöttünk. Az tetszett a legjobban, hogy valamennyi korosztály képviseltette magát. A nyugdíjas pedagógus ugyanúgy otthon érezhette magát, mint a hároméves kislány anyja ölében.

„Nekem műszaki végzettségem van, korábban a szakmámban, majd üzletkötőként és menedzserként dolgoztam. Üzletfeleimmel leginkább kávéházakban szoktam találkozni, így jött a saját kávézó ötlete – meséli a tulajdonos. - Középiskolás koromban nagyon jó magyartanárom volt, de a fiatal számára fontosabb a sport, a zene, mint a könyvek. Csak a korral jön rá az ember, mennyire fontos része életünknek az irodalom. Az emberek többsége inkább megnéz egy filmet, mintsem leüljön egy könyv mellé. Én legalább ilyen módon pótolom fiatalkori adósságaimat az irodalommal szemben...”

Legnagyobb sajnálatunkra az említett gyereksarok időközben megszűnt, a kávéházzal ugyanis szorosan összefügg a pipa, a dohány, a cigaretta, s hiába működik a füstelszívó berendezés, hiába áramlik be a friss levegő, a tulajdonos féltette a gyerekek egészségét. „A füst nem tűnik el százszázalékosan” – magyarázza. Van viszont fotókiállítás, Notr Dame címmel a falakat most Tóth Lehel képei díszítik. Lassan a sportbarátok is magukénak érzik a kávézót, hiszen újdonságnak számít, hogy kivetítőn kísérhetik figyelemmel az esti sportközvetítéseket. „Paradoxon, hogy míg itt családbarát környezetre törekszik az ember, a saját családja háttérbe szorul – mondja Hóka László. – Napi húsz órát nyitva tartunk, állandó készültségben kell lennem, rengeteget dolgozom. Ezen a közeljövőben szeretnék változtatni, itt az ideje, hogy családot alapítsak.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?