Csak marsi homok lehet, amit eddig folyóknak hittek

Cape Canaveral |

<p>Egy új tanulmány szerint a Mars felszínén megfigyelt sötét sávok nem folyók, a jelenséget a száraz homok mozgása magyarázhatja.</p>

Egy 2015-ben napvilágot látott tanulmány a marsi lejtőkön megfigyelt sávok elemzéséből arra következtetett, hogy a vörös bolygó felszínén folyékony víz található. A Nature Geoscience folyóirat új számában azonban arizonai kutatók azt állítják: ezek a sávok nem a magaslatról lerohanó vizet jelentik, hanem a meredekről lefolyó száraz homokot. 

Az új kutatás szerint ha akad is víz a Marson, akkor is csak csekély mennyiségű, és nem köthető az élet jeleihez.

A NASA marsi felfedezőprogramjának vezető tudósa, Michael Meyer azonban a tanulmánnyal kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy az nem zárja ki a víz jelenlétét. Ugyanakkor elismerte: azért az izgalmasabb lett volna, ha folyók zúdultak volna alá a bolygó szikláiról.

A NASA Mars körül keringő felderítő műholdja, a Mars Reconnaissance Orbiter számos képet küldött már ezekről az úgynevezett "ismétlődő lejtősávokról" (RSL). Több ezernyit láttak belőlük az egyenlítő és a sarkok közötti féltávig. Az időszakosan megjelenő sötét sávokról korábban azt gondolták, hogy folyékony, sós víz hozza létre őket. A megfigyelések szerint a meleg évszakban jelennek meg, majd a hideg beálltával halványulnak. 

Az arizonai geológiai intézetben dolgozó Colin Dundas vezette kutatócsoport a vörös bolygó 10 helyszínén 151 ilyen sötét sávot vizsgált meg. A legtöbbjük lejtőkön alakult ki, amelyek 28 és 35 fokosak, ami megegyezik a marsi és földi homokdűnék lejtőinek dőlésszögével. Ezek felszínén egy vékony porréteg mozog, és néha világosabbá teszi a felszínt, ami megmagyarázhatja, hogy miért keletkeznek a sávok a marsi nyárban, és tűnnek el vagy jelennek meg ismét a következő évben.

Ha ezek a sávok szárazak, "ez arra utal, hogy a Marson mostanában nem volt jelentős mennyiségű folyékony víz" - írták a kutatók. Ez azért kulcsfontosságú megállapítás, mert a folyékony víz nélkülözhetetlen lenne a mikrobiális élethez.

Dundas és kollégái hangsúlyozták, hogy még számos nyitott kérdésre kell választ találni, amelyhez további kutatások szükségesek.

Meyer szerint éppen az teszi olyan érdekessé a Marsot, hogy a tudósok a legújabb felfedezések tükrében hol száraznak, hogy nedvesnek képzelik a bolygót.

"Én továbbra is azt gondolom, hogy a Marson korai története során nagy valószínűséggel lehetett élet. Amennyiben ez valóban így lenne, akkor fennáll a lehetősége, hogy még mindig létezhet élet a bolygón, csak rejtetten vagy jól elbújtatva" - fogalmazott a tudós.

A NASA-nak jelenleg nincs olyan járműve a vörös bolygón, amely alkalmas lenne ilyen meredek hegyoldalak megmászására. A kutatók ezért gondolnak marsi helikopterek vagy drónok kifejlesztésére. Ehhez azonban még a technológiának is nagyot kell ugrania.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?