Connecticutban is törvényes a melegházasság

Connecticut |

<p>Az USA államai közül harmadikként Connecticutban is házasodhatnak azonos nemű párok a helyi legfelsőbb bíróság döntése értelmében; az első melegfrigyek várhatóan már a jövő hónapban létrejöhetnek.</p>

Nyolc meleg pár kezdett pereskedni a jogaiért még 2004-ben, amikor semmiféle jogszabály nem védte a házaspárként együttélő azonos nemű párokat. A helyi törvényhozás időközben elfogadta ugyan a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvényt, amely az elnevezés kivételével majdnem mindenben a házasságéval egyenlő jogokat garantál, de a felperesek nem álltak el keresetüktől, a legfelsőbb bíróság pedig váratlanul nekik adott igazat.
A pénteken 4:3 arányban elfogadott határozat kimondja, hogy csak a házassághoz való jog megadásával garantálható a teljes egyenlőség, amely Connecticut állam alkotmányból következik. Ez Amerikában az első olyan legfelsőbb bírósági állásfoglalás, amely elveti a regisztrált élettársi kapcsolatot, mint a házasság alternatíváját.
A bíróság elnöke szerint a bejegyzett élettársi kapcsolat kettős mérce alkalmazását jelentené. A nemmel szavazó három főbíró különvéleményt csatolt a határozathoz.
Jodi Rell, az állam republikánus kormányzója azt mondta, hogy bár nem ért egyet a bírósági határozattal, mert az szerinte nem tükrözi a közvélemény többségének véleményét, elfogadja azt és kudarcra ítéltnek tart minden olyan erőfeszítést, amely célja a bíróság döntésének megmásítása.
Massachusetts és Kalifornia után az északkeleti Connecticut a harmadik amerikai állam, ahol szabályos házasságot köthetnek azonos neműek. Mind Massachusettsben, mind Kaliforniában már több mint 10 ezer homoszexuális pár mondta ki a boldogító igent. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?