Cicciolina pártot alapít, és polgármester akar lenni

Róma |

<p>Cicciolina újra a politika mezejére lép: a magyar származású pornósztár bejelentette, hogy pártot alapít, és Monza polgármestere akar lenni.</p>

"Optimista-futurista jellegű pártot kívánunk alapítani. Elég volt a nyerészkedő pártokból, a szavazatok manipulálásából, a közbeszerzésekből és a korrupcióból" - mondta Cicciolina a szerdán megjelenő Oggi című magazinnak adott interjúban, amelyből előző nap idézett az újság honlapján.

Cicciolina közölte, hogy tisztességes emberekből akar pártot alapítani, amely a militarizmus ellen és az elesettek jogaiért küzd. "Elmegyek emberek közé, mint amikor a Radikális Párthoz tartoztam, hogy meghallgassam problémáikat" - ígérte az egykori pornósztár. Cicciolina emellett meg akarja valósítani régóta dédelgetett álmát: Monza polgármestere akar lenni, és "izgalmassá" akarja varázsolni a Milánó melletti várost.

Cicciolina 1979-ben kezdte meg politikai karrierjét a zöldek soraiban, majd 1985-ben lépett be a Radikális Pártba.
1987 és 1991 között képviselő volt az olasz parlamentben. A minap vált ismertté, hogy a parlamentben betöltött mandátuma után állami nyugdíjban részesül: novembertől, amikor betölti hatvanadik életévét, nettó kétezer eurót fog kézhez kapni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?