Chris Cornell neve és hangja nem cseng ismeretlenül sem a Soundgarden, sem az Audioslave rajongótáborainak, de Chris Cornellre sokáig emlékeznek az idei Sziget látogatói is: a tervekkel ellentétben ugyanis – majdnem az utolsó pillanatban – szigorú orvosi utasításra kénytelen volt lemondania fellépését. Második szólóalbuma azonban megérkezett.
Chris Cornell: Carry On
Zúzós lemezindító
Bizony, többek közt Paul McCartney, Tom Jones, Tina Turner és Madonna után Chris Cornellt érte a megtiszteltetés, hogy a világ legismertebb titkos ügynökének mozifilmjében daloljon. (A zenésznek egyébként nem ez az első összekacsintása Hollywooddal! 2000-ben a Mission Impossibile 3. zenei anyagában vett részt, illetve az Audioslave-korszakból és sorlemezekből jutott egy-egy nóta a Collateral – A halál záloga, a Miami Vice és a Taplógáz – Ricky Bobby legendája című mozikba is.) Ráadásul minden idők legsikeresebb és leghosszabb 007-es szélesvásznújának filmzene-lemezén – meglepő módon – nem szerepelt a You Know My Name, bő fél évig csak kislemezen vált elérhetővé. Az előadó új stúdióalbumára azonban felpakolta a David Arnolddal közösen jegyzett zseniális nótát. Igaz, nem ez az egyetlen jól ismert darab a Carry On feliratú lemezen: a Billie Jean cím nem véletlen egybeesés, más kérdés, hogy Chris Cornell rockos, bluesos balladát varázsolt Michael Jackson klasszikusából. Míg Európában a korongot a dallamos Arms Around Your Love-val, addig Amerikában a zúzós lemezindítóval, a No Such Thinggel vezették fel, s bár mindkét nótához készült klip, az utóbbi videója – erőszakos jelenetei miatt – erősen korhatárosra sikerült, így a tengeren túl csak a késő esti órákban kerülhetett adásba.
Zenebarátoknak
Egyébként nem csak ezért jártunk jobban, mint Cornell honfitársai: az amerikai verziónál egy dallal több került az európai kiadásra, s a Today egészen kellemes ráadás! Bár majdnem mindegyik dalban megkapjuk a választ a Cornell iránti rajongásra, a számos hasonló stílusjegyekkel bíró nóta közül kiemelkedik az Arms Around Your Love, a Ghost, a Silence The Voices és az Oasis zenei világát idéző Scar On The Sky, ám a csúcs – James Bond promóció ide vagy oda – egyértelműen a You Know My Name! A becsapósan kemény nyitódal ellenére (lévén az összes zúzás a No Such Things-ben kapott helyet) sokszínűen jó lemez a Carry On, melyet nemcsak Soundgarden, Audioslave és James Bond rajongóknak, de minden izgalmas rock- és blues-megoldást kedvelő zenebarátnak szívesen ajánlunk. (music.hu)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.