Chebben temetik újra a német katonákat

<p>Több mint 5000 volt német katona földi maradványait helyezik örök nyugalomra a nyugat-csehországi Chebben. A Wehrmacht katonái a II. világháború idején Csehország területén vesztették életüket.</p>

Az első, mintegy negyven fémkoporsót szerdán hantolták el egyházi tiszteletadás mellett és Németország csehországi nagykövete részvételével. Az összes koporsó elhantolása mintegy három hetet vesz igénybe. A sírkertet egy hatalmas kereszttel jelölték meg, amely messziről is jól látható.

"Nem emlékművet építettünk, hanem méltó nyughelyet szeretnénk kialakítani az elesett katonáknak. Köztük mintegy 450 civil személy is van, többnyire egészségügyi személyzet" - mondta újságíróknak Fritz Kirchmeier, a német szervezet szóvivője.

A német katonai temetőt a chebi városi temető civil részében alakították ki, s a terület rendbetételéhez a német fél mintegy 25 millió koronás összeggel

járult hozzá. A temetéssel kapcsolatos ügyeket a külföldi katonai sírokat gondozó német szervezet intézte el a várossal májusban megkötött szerződés alapján.

A cseh területen elhunyt német katonák földi maradványait a külföldi német katonai sírokat gondozó szervezet a kilencvenes évek közepétől kezdve gyűjtötte össze, de miután elfogyott a pénze, a mintegy 5000 katona maradványait ládákban elraktározták az észak-csehországi Ústínad Labem egyik elhagyott ipartelepén.

Miután a Mladá Fronta Dnes című lap 2006 márciusában nyilvánosságra hozta a dolgot, országos botrány támadt, s a cseh és a német fél tárgyalásokat kezdett a helyzet mielőbbi rendezése érdekében.

Az akkor megszületett cseh-német megállapodás értelmében a koporsókat ideiglenesen a Brdy katonai körzetben raktározták el. A németek 2008-ig bérbe vették a területet, s fizetik az összes további költséget is.

A volt német katonák végső nyughelyéről azonban éles sajtóviták folytak. Csehországi eltemetésük ellen különösen az egykori antifasiszta ellenállók és a kommunisták emeltek kifogásokat. Több hely is felmerült, de a helyi önkormányzatok a bírálatoktól tartva sorra visszakoztak. Cheb önkormányzata viszont vállalta az ügyet, s időközben elkészült a német katonai temető is.

Cheb (német nevén: Eger) Csehország szudétanémet határvidékén fekszik, s a II. világháború előtt a helyi lakosok többsége németnek vallotta magát. A II. világháború után, a hírhedt Benes-dekrétumok alapján a németeket háborús bűnösnek nyilvánították és kitelepítették a korabeli Csehszlovákiából.

Európában általános szokás, hogy a háborúban elesett katonákat abban az országban temetik el, ahol életüket vesztették.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?