Caleb Carr: A halál angyala

Túláradó örömmel, talán kissé meghatottan, még mindig lehengerelve az élménytől és bizonyára elfogultan jelenthetem: elolvastam életem egyik legjobb krimijét!

Túláradó örömmel, talán kissé meghatottan, még mindig lehengerelve az élménytől és bizonyára elfogultan jelenthetem: elolvastam életem egyik legjobb krimijét! Caleb Carr 1994-es első regényéről, A halál angyaláról van szó, mely részben történelmi könyv (az 1896-os év New Yorkjában játszódik), részben lélektani mű, javában pedig egy hátborzongató, kíméletlen és sötét bűnügyi regény.

A halál angyala mindenekelőtt egy velős társadalomkritika, hiszen a Szép új világra, azaz Amerikára, és annak történelmére, mindenkori vezetőségére és rendfenntartó erőire mutogat ujjal, és mondja ki nyíltan: bűnös! A szerző a meglehetősen pörgős és hátborzongató cselekmény mellett olyan tényeket állít elénk, melyekről egyébként nem is gondolnánk, hogy igazak, hiszen a televízión és a mozin felnőtt nemzedék agyába fáradhatatlanul plántálják az USA makulátlan, hősi múltját és jelenét. Caleb Carr azonban nem tartozik a feltétel nélküli és elvakult patrióták közé, hiszen bátran mondja ki az igazságot, amit egyébként nem sűrűn szellőztetnek, hiszen „a történelmet azok írják, akik legyilkolják a hősöket” (Kovács László).

Na de a megdöbbentő történelmi jegyzetek és az éles társadalomkritika mellett vajon miről is szól ez a regény? A történelemnek azon időszakában játszódik, amikor a nyugaton megjelenik az ún. modern sorozatgyilkos, aki új, meghökkentő módszerekkel „dolgozik”, és így természetesen újfajta nyomozati eljárásokra is van szükség. A New York-i rendőrség vezetője ekkor még a rugalmas módszereiről híres Theodore Rossevelt, aki szokatlan és veszélyes módon akarja megállítani a gyilkost. Az ismeretlen szörnyeteg egészen fiatal, tizenegynéhány éves árva fiúkat gyilkol, akik prostitúcióból próbálnak megélni. A tetemeket olyan módon csonkítja meg, hogy azt inkább nem is részletezném ezen cikken belül. Roosevelt tehát egy titkos nyomozógárdát állít össze, élükön az akkori normák szerint eretneknek számító lélekbúvárral, Laszlo Kreizlerrel, aki rendíthetetlenül vallja, hogy az ember tetteit, szokásait nagyban befolyásolják a gyermekkori tapasztalatok, és hogy egy jellemet csak összefüggéseiben lehet megismerni. A doktor társai pedig a New York Times újságírója, John Schuyler Moore, a város rendőrségének első női alkalmazottja, Sara Howard, illetve az Isaacson nyomozó- és testvérpár lesznek.

A szerző lenyűgözően állította össze az elvetemült gyilkos lélekrajzát, hallatlan aprólékossággal hozta összefüggésbe ifjúkori emlékeit gyilkossági szokásaival, melyek mintha visszatetsző rituálék volnának. Az elbeszélői stílusról sokszor Arthur Conan Doyle Sherlock Holmes-történetei jutottak eszembe: a nyelvezet régies, szinte már porosan antik, ugyanakkor egy cseppet sem teszi nehézkessé vagy unalmassá az olvasást. Sőt, talán még emel is a könyv színvonalán ezzel a szokatlan húzással! A feszültség pedig csak nőttön nő, egészen a végső fordulatig. A szerző olyan alaposan írja le az 1896-os New Yorkot, hogy szinte érezzük szegénynegyedei bűzét, halljuk utcáinak zsivaját, és látjuk az utcán tolongó népséget, a hullákról már nem is beszélve…

Ha a nemzetközi szabályoknak akarnék eleget tenni, akkor azt mondanám, ezt a könyvet csak 18 éven felüliek merészeljék kézbe venni. Ám engem annyira lenyűgözött, olyan hatást gyakorolt rám A halál angyala, hogy egyszerűen nem érdekelnek a szabályok, és azt mondom: ezt mindenki olvassa el! Csak aztán engem senki se hibáztasson a rémálmokért meg a rettegésért a magányos éjszakákon, hiszen előre szóltam!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?