Az alig pár hetes, és kissé még didergős kései tavaszban az ember gondolatai óhatatlanul a természet újjászületését kísérő jelenségek körül forognak.
Bűzölgő szemétügyek
Igen, a tavasz nem csak rügyet s virágot fakaszt, megmutatja azt is, amit a hó jótékonyan elfedett. A legmeghökkentőbb, s egyszersmint legszomorúbb látványnak mégis az a kis, fakult színű nyeregtetős sátor bizonyult, melyet az Érsekújvárból Párkányba és Komáromba vezető sínpárok leágazásának ollójában vert fel valaki. Technikailag abszolút kifogástalanul, védett helyen, a töltés aljában. Lakója (vagy lakói) alighanem ott töltötték a tél nagy részét, és hosszú időre rendezkedtek be. Legalábbis erre utal a sátornyílástól „dobótávolságban”, egy szárítókötél-féleség szomszédságában kisebbfajta dombbá növekedett szeméttömeg. Ember a piszkában – mondhatnám, de ki tudja. Lehet, hogy a tavaszi napsütésben – ahogy háza körül a tulajdonos – a sátorlakók is összegyűjtik a tél hidegében csak résnyire nyitott sátorlapon át kidobált hulladékot. Vagy mindegy nekik a bűz, megszokták. Különben is, nagyon sokan úgy szabadulnak meg a saját szemetüktől, hogy egy lakatlan helyen – erdőszélen, nádas mellett – egyszerűen kiöntik. Mert drága a kuka, azaz a hulladékszállítás (meg nem is fér bele minden), és a szeméttelepen is fizetni kell a lerakásért.
A szemét és bűze amúgy nem igazán zavaró tényező mifelénk, gondoljunk csak az olyan közintézményekre, mint a nyilvános vécék. A pozsonyi főpályaudvaron például, amelyről az idei Nemzetközi Idegenforgalmi Vásáron merték azt állítani, hogy „európai színvonalú”, minősíthetetlenek az illemhelyek. Pár évvel ezelőtt, amikor még öt koronába került a használat, minden ragyogott a tisztaságtól. Igaz, videokamerák pásztázták a kézmosó előteret (remélhetően csak azt), s a vécés néni vagy bácsi kis képernyőn figyelte, vajon ki mennyi folyékony szappant és kéztörlő papírt használ. Ma ingyenes az illemhely, de a videorendszer és a vécés néni maradt. Nézheti, hogyan állnak sorban az egy-két működő fülke előtt az utasok, olykor – ha valamelyik lefolyó eldugul – bokáig a szagos vízben, esetleg fertőtlenítőszerben. Azt már nem tudni, hogy kik felelnek a fülkék ellenőrzéséért és takarításáért, de annyi bizonyos, hogy prímán bírják a bűzt és miegymást. Egy huszonvalahány órán át vonatozó külföldire, aki – mint az a nemzetközi pályaudvarokon szokás – felfrissülne, tisztálkodna a mosdóban, mindenesetre érdekes élmények várnak. A vécéállapotok más vasútállomásokon is hasonlóak, sőt! Az egyik nagyváros vasúti vécéjében komoly meglepetés ért, mivel a szűkös előtérben egy kis asztalkára tett rezsón a néni paprikás krumplit főzött, s a fazékból – délidő lévén – valamelyik férfi hozzátartozója vígan kanalazott. Közöttük kellett átpréselődni a deszkákból összetákolt ajtajú, gyomorfordítóan piszkos illemhelyre... Azóta felújították az állomást, remélhetően minden szolgáltatással egyetemben.
A pozitív példával Komárom vasútállomásán találkoztam, azon az említett ibolyás napon. Az új bérlő kedves középkorú hölgy, aki a csöppnyi, de tökéletesen tisztán tartott fülkék ajtajára, a szögön lógó, s csomagolásra szolgáló felszeletelt újságpapírok alá a következő, kézzel és gyöngybetűkkel írott szöveget ragasztotta: „Tisztelt vendégem! Helyezd magad kényelembe! A kefét használd sok-sok szeretettel! A hasznavehetetlen betétet és tampont a becsomagolást követően próbáld meg az éppen arra kijelölt dobozba célozni! SOK SIKERT!”
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.