Büszkék vagyunk EU-tagságunkra

Pozsony. A munkanélküliséget és országuk gazdasági helyzetét tartják a legégetőbb problémának az Európai Unió tagállamainak lakosai – derült ki az Eurobarometer közvélemény-kutatásból, melyet az EU 25 tagállamában, illetve Bulgáriában, Romániában, Horvátországban és Törökországban végeztek.

Messze van, de büszkék vagyunk ráReuters-felvétel Szlovákia lakosságának 49 százaléka gondolja, hogy az országban épp a munkanélküliség jelenti a legnagyobb gondot, ez öt százalékkal több az európai átlagnál.

A gazdasági helyzetet a megkérdezettek 36 százaléka tartja kedvezőtlennek, ami az európai átlagot tíz százalékkal lépi túl.

A harmadik és a negyedik helyre az EU polgárai ugyanazokat a problémákat helyezték, mint a szlovákiai válaszadók, csak más sorrendben. Szlovákiában az infláció (31%) a harmadik, a bűnözés (23%) pedig a negyedik helyre került, holott az uniós átlag szerint a bűnözés sokkal nagyobb gondot jelent.

A szlovákiai válaszadók és az uniós átlag között a legnagyobb eltérés a terrorizmussal és a bevándorlókkal kapcsolatos kérdéseknél mutatkozik. A terrorizmust nálunk a megkérdezettek csupán 5 százaléka sorolta a két legnagyobb, ránk leselkedő veszély közé, míg az unióban 14 százalék. A bevándorlók esetében még nagyobb az eltérés: az uniós 15 százalékkal szemben, Szlovákiában csak 1 tart tőlük.

A felmérés továbbá rámutatott, hogy a szlovák állampolgárok 43 százalékának véleménye szerint az ország prioritásai közt az elkövetkezendő 10–15 évben az első helyen az infláció elleni harcnak kell állnia.

Ugyanakkor a megkérdezettek 26 százaléka állította, a legfontosabb, hogy a polgárok hozzászólhassanak a kormánydöntésekhez. A második legfontosabb prioritásként a lakosok többsége (33%) az infláció elleni harcot jelölte meg.

„Az uniós átlag és a szlovákiai eredmények összehasonlításánál egyértelműen fény derült rá, a szlovákiai válaszadók hosszú távon az áremelkedés elleni harcot tartják a legfontosabbnak. A válaszokat viszont jelentősen befolyásolhatta az a tény, hogy a közvélemény-kutatás elkészítésének időszakában nőtt az országban a gáz, a villanyáram és a víz ára, illetve bejelentették: 2006. január elsejétől a dohányáru és az alkohol után fizetett jövedéki adó is emelkedik” – áll a kutatás összegzésében.

A vizsgálat arra a kérdésre is megpróbált választ adni: mely problémákról kellene az egyes országok kormányainak önállóan döntenie, és mikor lenne lehetséges az unió tagállamainak közös döntése.

A szlovákiai válaszadók szerint az adóval, a nyugdíjakkal, a szociális ellátással, az egészségüggyel és oktatásüggyel kapcsolatos kérdések kizárólag a szlovák kormány hatáskörébe kell, hogy tartozzanak.

Az együttműködést inkább a terrorizmus elleni harc, a védelem, a külpolitika és a bűnözés elleni harc terén támogatják. „Érdekességnek számít, hogy az EU 25 tagállama közül épp Szlovákia polgárai támogatják a legnagyobb mértékben (91%), hogy a kormány az unió többi tagállamával együttműködjön a terrorizmus elleni harc terén” – áll a jelentésben.

A közvélemény-kutatások többsége már rámutatott, Szlovákia lakosai büszkék arra, hogy uniós állampolgárok, mindezek mellet nemzeti identitásukat sem veszítik el. A válaszadók 64 százaléka nemcsak szlovák, hanem európai állampolgárnak is vallja magát, ami az uniós átlagnál kilenc százalékkal több.

„A megkérdezettek többségének meggyőződése, ez a következő években sem fog megváltozni. Ellenkezőleg továbbra is jelentős (38%) azoknak a száma, akik kizárólag szlovák állampolgároknak vallják magukat. Viszont kizárólag európai állampolgárnak csak a válaszadók két százaléka tartja magát” – derült ki a felmérést összegző jelentésből. Ezeknél a kérdéseknél szinte teljesen megegyezik az uniós és a szlovákiai átlag.

A lakosság többségének pozitív a véleménye az unióról. Ugyanez jellemző az európai átlagra.

A szlovákiai válaszadókban az EU elsősorban a remény érzését idézi elő (53%), a második helyen a bizalom (26%), a harmadikon pedig a bizalmatlanság.

Az Eurobarometer szerint nyilvánvaló: a szlovákiai polgárok válaszai egyre jobban közelednek az európai átlaghoz. (dem)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?