Bush nem engedné Kubába az amerikaiakat

Amerikai turisták kávéznak Havanna óvárosábanReuters-felvételFormailag amerikai állampolgárnak tilos Kubába utaznia arra való hivatkozással, hogy nem költhetnek pénzt, nem „támogathatják” Castro diktatórikus rendszerét. (A szabályozás 300 dollárt engedélyez.) Elvben 50 ezer dollár bírságot kell fizetni az engedély nélküli kubai utazásokért. Kivételt jelentenek a családi és a humanitárius okokból tett látogatások. Márpedig az adatok szerint Kanada után a legtöbben, évente 150-180 ezren az Egyesült Államokból érkeznek a karibi szigetországba. Nagy részük családlátogatási indokkal látogató kubai-amerikaiak, ám sajtóbecslések szerint mintegy 50 ezren „illegálisan”, az előírásokat kijátszva harmadik országokon, Kanadán vagy Mexikón át jutnak el Kubába. Egyébként éppen a törvényhozás mostani döntésével egy időben harminc nagy amerikai utazási ügynökség vezetői is átrándultak egy napra Havannába a kubai turisztikai lehetőségekről a mexikói Cancún üdülőhelyen rendezett konferenciáról. Évtizedek óta ez volt az első ilyen vizitjük, ám mint nyilatkozták, nem sértettek törvényt, hiszen meghívásnak tettek eleget, azaz nem költöttek Kubában.

A megnyilatkozó utazási irodák szerint a korlátozások feloldása esetén évente akár két-három millió amerikai is ellátogatna turistaként Kubába. Hat még a nosztalgia, a múlt század negyvenes-ötvenes éveinek legendája, amikor Havanna és a varaderói tengerpart az amerikaiak talán legkedveltebb üdülési célpontja volt. Havannában próbálták ki az új gépkocsmodelleket, s a szállodák lokáljaiban, a kaszinókban léptek fel (állítólag a maffia biztosításával) neves észak-amerikai énekesek, akik egy-egy hétvégére Floridából ruccantak át. A kubai szivar, miként a rumos koktélok és a zene sem veszítettek népszerűségükből. Miami zsúfolt városképével szemben Havanna a spanyol építészet karibi relikviáit kínálja, még az esetenként lerobbant, a tenger sós vize, a párás levegő pusztításának kitett formájukban is. Az észak-amerikai turisták nélkül is fellendült az idegenforgalom az utóbbi években, nyugat-európai, mexikói, argentin és kanadai tőkével szállodák sora épült. A hivatalos statisztikai adatok szerint a turizmus adja immár a kubai állam devizabevételeinek 40 százalékát. Az idén az idegenforgalom várhatóan rekordot dönt csaknem 1,9 millió látogatóval. A kanadaiak mellett főleg német, olasz, spanyol, francia és skandináv turisták élvezik a nyárias meleget, a fürdésre alkalmas tengert a téli időszakban.

A korlátozó amerikai intézkedéseket nemcsak a turizmus feszegeti. Csupán az utóbbi két hónapban négy amerikai államból látogatott – szenátorok vagy képviselők vezetésével – agrárdelegáció Kubába. Ugyan Washington 1962 óta kereskedelmi, pénzügyi embargót léptetett életbe válaszként arra, hogy Castro forradalma kártalanítás nélkül kisajátított amerikai érdekeltségeket, ám a Bush-kormányzat két éve engedett a mezőgazdasági lobbi nyomásának. Azóta készpénzfizetés esetén amerikai agrártermelők értékesíthetnek Kubában.

A korlátozások ellenzői politikai érveket is sorolnak. Byron Dorgan demokrata párti szenátor az utazási korlátozások egyik fő kifogásolója például kijelentette: „nem konstruktív Fidel Castrót megpróbálni büntetni oly módon, hogy az amerikaiakat megfosztják utazási joguktól.” S különösen nem járható út, hogy a jogfosztás betartását amerikai adófizetők pénzéből finanszírozzák. Sok törvényhozó szerint a négy évtizede érvényben lévő embargó nem hozta meg eredményét, ellenkezőleg Castrónak segít, mentséget kínál a hiánygazdálkodásra, a diktatúrára. A Szovjetunió széthullása, a segélyek megszűnte ellenére a kubai rendszer talpon tudott maradni, Castro népi hősként pózolhat, dacolva az Egyesült Államok nyomásával.

A Fehér Ház máris jelezte, hogy elfogadhatatlan a törvényhozási döntés, mert „a szankciók feloldása segítséget nyújtana a kétségbeesett és elnyomó rendszernek”. Nem kétséges, Bush elnököt a jövő évi választások is befolyásolják: a Castro-ellenes kubai-amerikaiak által uralt Florida állam 25 elektori mandátuma a tét. Az áprilisban Kubában súlyos börtönbüntetésekre elítélt 75 ellenzéki ügye fontos adulap a havannai rendszerrel szembeni kemény politika folytatásának indokai között. Egyébként az ítéletek az Európai Uniót is retorziókra késztették, s elképzelhető, hogy Havanna szempontjából kedvezőtlenebb lesz most november 4-én az ENSZ-közgyűlési szavazás, amelyet immár tizenkettedik alkalommal ejtenek meg az Egyesült Államok Kuba elleni embargó megszüntetéséről. ĺgy nyilvánvalóan egyelőre – legalábbis az elnökválasztás lefutásáig – maradnak az amerikai állampolgárok kubai utazásait korlátozó rendelkezések is. A kérdés legfeljebb az, hogy meddig.

A kubai helyzetnek szentelt október 10-i beszédében Bush elnök kijelentette: „nincs tirannus, aki örökké dacolhat a szabadság hatalmával”. Bush közölte azt is, hogy felállítanak egy bizottságot a szabad Kuba elősegítésére.

Nem fér kétség hozzá, hogy utódlásának előkészítése napirenden van. A hivatalos jelölt testvére, Raul Castro. A megfigyelők egyelőre találgatnak az utódlás elképzelhető forgatókönyveiről, ám a döntő többségük egyetért abban, hogy amíg Fidel kezében tartja a hatalom gyeplőjét, nyitásra nincs esély. Hiába próbál meg a külvilág az eddiginél nyíltabb és határozottabb támogatást nyújtani a formálódó, ám egyelőre elszigetelt ellenzékieknek. A szakértők abban is egyetértenek viszont, hogy Fidel távozásával a jelenlegi rendszer nem lesz átmenthető tartósan változások nélkül. Jelek szerint bizonyos erők, így elsősorban a fegyveres testületek máris beépültek a gazdasági életbe, például a turizmus ágazatába, hatalommentési szándékkal.

A Bush által említett bizottság terve csak egy elem. Az Egyesült Államokban élő több mint egy millió kubai egy része ugrásra kész, egyebek között befektetési, üzleti célokkal. Miként egyéb észak-amerikai vállalkozók, cégek is irigykedve látják, hogy a kubai piacra már betörtek vetélytársak. A Fidel-rendszer végére spekuláló időszakban nem igen szerencsés lemaradni sem a kínálkozó tortaszeletekről, sem az események helyszíni befolyásolásáról. Alighanem ezzel is magyarázható a kongresszusban erősödő igény az eddigi elszigetelési politika feladására.

Mert ugyan ütőkártyaként Washington lebegteti igényét a kisajátított amerikai vagyonok kárpótlására, ám majd fél évszázad elteltével ennek esélye kétséges.