Büntetésből könyveket kell vásárolnia a kiskorú prostituáltnak

Róma |

<p>Sajátos büntetést szabott ki - kétévi börtön mellett - egy római bíróság egy kiskorú prostituált szolgáltatásait igénybe vevő ügyfélre: a férfinak a nők méltóságáról szóló könyveket kell vásárolnia a lány számára - jelentette pénteken az olasz média.</p>

 A mintegy 30 mű között, amelyeket erkölcsi kártérítés címén köteles az ügyfél áldozatának megvásárolni, Emily Dickinson versei, regények, valamint Virginia Woolf, Hannah Arendt és Anne Frank írásai szerepelnek.

A Paola di Nicola bírónő által kihirdetett ítéletet egy 2013-ban indított vizsgálat előzte meg, amely során Róma elegáns Parioli negyedében működő, 14 és 15 éves lányokat foglalkoztató prostituált-hálózatot göngyölítettek fel.

A tinilányok azért bocsátották áruba a bájaikat, hogy új ruhákat és szupermodern mobiltelefonokat vásároljanak a pénzen - írták a római lapok nyomozókra hivatkozva.

A 2014-ben meghozott első ítéletben a hálózat szervezőjét kilencévi börtönre ítélő bíró úgy jellemezte a kiskorú lányokat, mint "olyan gyermekeket, akik a könnyű pénzkereset reményében visszafogottság nélkül hagyták magukat megrontani".

A legutóbbi - egy 15 éves lány és 35 éves ügyfele ügyében meghozott - ítélet indoklását pénteken nem tették közzé. "A döntés azonban sejteti, hogy a bírónő olyan kártérítést tartott fontosnak, amely megérteti a lánnyal, hogy a valódi kár, amelyet elszenvedett, az a női méltóságának a megsértése volt" - írta a Corriere della Sera.

A napilap megkérdezte Adriana Cavarerót, a Nonostante Platone (Platón ellenére) című könyv szerzőjét, akinek a műve szintén szerepel a bírónő által előírt "kötelező irodalomban", hogy mi a véleménye az ítéletről.

"Jobb lett volna, ha az ügyféllel olvastatják el ezeket a könyveket" - mondta Cavarero asszony, aki filozófiát tanít a veronai egyetemen.

"A serdülőkorú lány nincs gondolkodásra képes korban, amit tettek vele, sokkal súlyosabb dolog: egy felnőtt tudatosan szexet vásárolt egy kiskorútól" - tette hozzá a feminista nézeteiről ismert filozófus.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?