Bűn és büntetlenség

A volt Csehszlovákia kommunista rendszere olyan tevékenységeket támogatott, amelyeket ma szemrebbenés nélkül a terrorista jelzővel illetnénk. Fegyvereket adott el kockázatos területeken, a legkülönfélébb felszabadító hadseregek harcosait képezték ki, sőt bombatámadásokat tervezett és szervezett. Természetesen emberrablásokban is részt vett.

Pavel Minařík hamisított igazolványaČTK-felvétel „1989-ig elviseltük, jóváhagytuk és támogattuk a terrorizmust. Persze, ezeket a tevékenységeket a felszabadítási mozgalmak támogatása jegyében tettük” – mondja A Kommunizmus Bűntetteit Dokumentáló és Kivizsgáló Hivatal (ÚDV) igazgatóhelyettese, Pavel Bret.

Ördögi semtex

A múlt rendszer legveszélyesebb terrorizmustámogató hozadéka a semtex robbanóanyag kivitele volt. Jó vállakozás volt – a terroristáknak megfelelt, hiszen rendkívüli tulajdonságai voltak, mert nehezen találták meg, és hatékony volt. „Líbiába 900 tonnányit szállítottunk belőle, Vietnamba 14 tonnát. Egy Boeing típusú repülőgép felrobbantásához pedig mindössze 30 dekányira van szükség” – nyilatkozza Jan Frolík, a belügyminisztérium archívumának igazgatója.

A kommunista rendszer meglehetősen közel állt a terrorizmushoz – mindkettő alapeleme a félelem. Az első nagyobb terrorista megmozdulás 1947-ben borzolta fel a kedélyeket. A szálak az akkori Csehszlovákia kommunista pártjához vezettek, a célpontok pedig a párton kívüli miniszterek voltak. Az 1948-as februári fordulat után már senki sem foglalkozott az eset felderítésével – ez egyébként is csak előjáték volt. Miután megszilárdult a kommunista rendszer, nagyban támogatta a terrorizmust, főként az ötvenes-hatvanas és a hetvenes-nyolcvanas években.

Különleges kiképzőközpont

A nyolcvanas években a világ minden tájáról csak úgy özönlöttek a terroristák Csehszlovákiába kiképzésre. Olyan nagy volt az érdeklődés, hogy a Brünn melletti Zastávka altiszti iskolát különleges kiképzőiskolává kellett átnevezni, Kikötő fedőnévvel. Hivatalosan természetesen más neve volt.

A terroristaképző tanfolyamok általában fél évig tartottak, voltak hosszabbak is, s a tanulmányok végén szakdolgozatot kellett leadniuk a hallgatóknak. A Kikötőben a testőröket, a megfigyelőket, a rádiósokat, tehát azokat az embereket képezték ki, akik a terrorista akciókat szervezték, irányították. „Palesztinából, Laoszból, Vietnamból, Afganisztánból, Kambodzsából és Afrikából – elsősorban Etiópiából és Angolából – verbuválódtak a hallgatók” – mondja Frolík. 130 palesztin ügynököt képeztek ki a nyolcvanas években.

Hallgatunk, ha jól megfizetsz

Mindent a legfelső szintről irányítottak. A külföldi ügynökök nem a ruzině-i repülőtérre érkeztek, hanem a kbeli katonai repülőtérre. Az utakat úgy jelölték meg, mintha ezeken érkeznének a külföldi speciális missziók. A csehszlovák kormány azonban általában jól megfizettette a kiképzéseket.

A vak igazság

Mivel sem a történészek, sem más szakemberek nem vonják kétségbe, hogy a kommunista rendszer tudatosan támogatta a terrorizmust, senkit sem ítéltek el sem az akciók támogatásáért, sem az akciókért.

Pavel Minařík ügynököt egy hajszál választotta el attól, hogy elítéljék. Ő a Szabad Európa Rádió müncheni székháza ellen szervezett terrorista támadást 1970–75-ben. Vád alá helyezték, de a bíróság visszautalta ügyét, és ma újra vizsgálják. A bíróság nem vonta kétségbe, hogy Minařík bombatámadást akart intézni a rádió ellen. S csupán azért nem hoztak ítéletet, mert nem tudták megállapítani, mekkora kárt okozott volna a robbanás.

„Nem szabadna ezt az ügyet egyszerű büntetőjogi esetté degradálnunk” – mondja Bret. Több szakértő is figyelmeztetett, hogy nemcsak néhány terrorista és társaik megbüntetése a lényeg, hanem az is, hogy a cseh közvélemény megtudja, milyen mértékben vett részt hazai és külföldi terrorcselekményekben az elmúlt rendszer.

„Úgy vélem, a társadalom még nem törődött bele, hogy az örökség része a csehszlovák terrorizmus. Ezen egyrészt a kommunista országnak a saját lakossága elleni terrorcselekményket értem, másrészt a külföldi merényleteket” – szögezi le Vilém Prečan cseh történész. „Még nem írtak meg mindent, nem neveztek meg mindent és mindenkit, nem készült teljes kép a gaztettekről” – teszi hozzá.

Gondot okozhat a büntetés

Nem egyszerű megbüntetni valakit, mert terrorista cselekményt hajtott végre. A Csehszlovák Szövetségi Köztársaság ugyanis csak 1992-ben csatlakozott a terrorizmus visszaszorításáról szóló európai egyezményhez, melyet Strasbourgban már 1977-ben aláírtak. Az egyezmény világosan megfogalmazza, mi a terrorizmus, s milyen cselekmények tartoznak ebbe a fogalomba. „Csak azt büntethetjük, ami korábban is büntetendő volt” – mondja Bret. A terrorista cselekmények többnyire egy tőről fakadnak. „Bár az emberek egy ideológia hatására cselekedtek, sajnos a szó rossz értelmében, mivel ennek az ideológiának a bölcsőjénél a gyűlölet állt. Emiatt ártatlan emberek szenvednek, és a rossz szülőatyjai megússzák büntetés nélkül” – magyarázza Bret.

Vilém Prečan arra figyelmeztet, hogy minden esetet egyedileg kell megvizsgálni, és pontosan meghatározni. Megemlíti, hogy a nácik a partizánakciókat bandák terrorcselekményének nevezték. „A harcoló csecsenek az orosz kormány szemében ugyancsak terroristák. Hasonló a kínai kabinet viszonya a tibetiekhez, akik vallási és nemzeti érdekeiket védik.”

Vajon van-e a mai terroristák közt olyan, akit Csehszlovákiában képeztek ki? „Erre nem tudok egyértelmű választ adni. Tizenegy év túl hosszú idő ahhoz, hogy a mai terroristanemzedék azokból kerüljön ki, akiket egykor itt képeztek ki, vagy akik itt fogtak fegyvert. Meglehet, hogy a titkos raktárakban akad néhány tonna semtex” – teszi hozzá Viliam Prečan. (mfd)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?