40 év börtönbüntetés fenyegetheti a 22 éves tanárnőt, amiért egyik tanítványával közösült

40 év börtönbüntetés fenyegetheti a 22 éves tanárnőt, amiért egyik tanítványával közösült

A diák a rendőrségen beismerte, valóban intim viszony fűzte a tanárnőhöz.

Kiskorú ellen elkövetett szexuális bűncselekménnyel vádolnak egy 22 éves wisconsini tanárnőt. Amennyiben bűnösnek találják, akár 40 év börtönbüntetést is kaphat.

A Daily Star brit bulvárlap szerint az Oak Creek High School középiskolában régóta terjedt az a pletyka, miszerint Rachel Goodle túl szoros kapcsolatot ápol egyik diákjával. A vezetőség ezért vizsgálatot indított az ügyben, melybe a rendőrséget is bevonták.

Az iskola biztonsági kameráinak felvételei azt bizonyították, hogy a tanár és a diák különösen viselkedtek: együtt érkeztek egy iskolai sporteseményre is, ahol kettesben üldögéltek, majd együtt is távoztak.

December 2-án Goodle és a fiú egy tanterembe zárkóztak be, ahol egy órát töltöttek kettesben.

A diák bevallotta, hogy intim viszonya volt a tanárnővel, akivel az osztályteremben is közösült. Rachel Google augusztus 11-én áll bíróság elé.

Tavaly, december 2-án Goodle és a fiú kettesben bezárkóztak egy tanterembe. Délután 4 óra 49 perckor zárták be az ajtót, amit aztán 18 perccel később nyitott ki egy takarító. A tanárnő és a diák 5 óra 42-kor hagyták el a termet, vagyis 53 percet töltöttek odbent kettesben.

A nyomozók kihallgatták a fiút, aki elismerte, hogy intim viszonya volt a tanárnővel, akivel közösült is az osztályterem hátsó részében. Rachel Goodle augusztus 11-én áll majd először bíróság elé.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?