Brooklyn, 2005. május 7–8.

Szombaton reggel elmaradt a szokásos rutinom – Times-olvasás, dzsúszszürcsölgetés az ágyban –, mert elvállaltam egy bébiszittelést. ĺgy egy hosszú forró zuhany után tiszta ruhát öltöttem és elsétáltam a család házához, ahol a két kislány – ötéves és nyolcéves – már várt türelmetlenül. Pár percen belül megjöttek a szülők beszélgetőtársai, két építészmérnök, és a társaság e része elvonult a konyhaasztal köré rajzokat nézegetni. Mi viszont könnyedén mozogtunk a felső szint és a pince között, amely helyek ideálisnak bizonyultak némi bújócska és doktorosdi játék megvalósítására. A pince teljes mértékben a gyerekek birodalma. A padló puha az ábécé minden betűjét ábrázoló kockákkal van kibélelve, így lehet ugrálni és esni is. A földön két nagy kastély ragyog pompás tornyokkal és pálmafás kerttel, két dobozban Barbie és más babák foglalnak helyet megannyi ruhával és más tartozékkal. Az egyik sarokban egy kis asztal áll, itt töltünk el vagy két órát rajzolással. Most csak a természetet ábrázoljuk – mondta az idősebbik lány, és mi a kisebbikkel alávetettük magunkat akaratának. Pont labdázunk, amikor az anya bejelenti: az építészek elmentek és vár a késői ebéd. A lányok nem nagyon akarnak elengedni, ami persze nagyon jólesik, de egy hét múlva valószínűleg újra látom őket. Hazasétáltam a tavaszi napsütésben, útközben bevásároltam. Otthon kora estig a házi feladatomon dolgoztam, mert közeledik a szemeszter vége, és ezzel a dolgozatok leadása is. Este egy kikölcsönzött dvd-ről néztük meg a Finding Neverland című filmet, amelyben Kate Winslet és Johny Depp szerepel, és amely arról szól, hogyan írta meg az író, akit Johny Depp alakít, a Peter Pan című darabot. A film lassú kezdet után érdekessé és a végén meghatóvá válik. Könnyes szemekkel mentem aludni.

Vasárnap reggel megint csak nem tudtam a Timesot az ágyban olvasni, mert Manhattanben kellett váratlanul elintéznem egy munkával kapcsolatos sürgős ügyet. Kilenckor indultam otthonról, útközben vásároltam egy szendvicset ebéd gyanánt, és a metrón a Times egy részét olvastam el. A City nevű mellékletben két érdekes történet volt egymás mellett. Az egyikben, egy fiatal nő beköltözik egy manhattani lakásba, és amikor megírja nővérének az új címét, az visszaemlékezik, hogy az anyjuk, amikor még hajadon volt, is valahol azon a környéken lakott. Az anya időközben meghalt, de a legjobb barátnője, aki végig közeli barátja volt a családnak, és aki az anyával annak idején Manhattanben lakott, pontosan emlékszik a címre és a lakásra. Egy hét múlva a fiatal nő anyja barátnőjével a lakásban ül, és egyikük sem meri elhinni, hogy pont abba a lakásba költözött be, ahol az anyja élt vagy ötven évvel ezelőtt. A másik sztori nem ennyire érdekes. Egy ismert közíró esszéje arról, mit tapasztalt, mialatt az anyjáról írt egy memoárszerű könyvet.

Dolgom végeztével fél háromkor már a Brooklyni Botanikus Kert bejáratánál vártam a kis társaságomat, amellyel anyák napja alkalmával sétáltunk egyet a gyönyörűen kinyílt japán cseresznyefák alatt. A kert többi része is felébredt téli álmából. A sok tulipán tündökölt a legmerészebben aznap. Korán vacsoráztunk egy mexikói étteremben, és este a tévé előtt bambultunk el a macskákkal.

Molnár Miriam szabadúszó újságíró, négy éve él New Yorkban, szinte azóta állandó munkatársa a Családi Körnek és az ĺzvilágnak. Egy éve egyetemi tanulmányokat is folytat, így a független egyetemista szemszögéből tudósít az ottani mindennapok világáról, hangulatairól.