Brit trónörökösi esküvő: már lehet fogadni az első gyermekre

London |

<p>Még ki sem mondta a boldogító igent Vilmos brit trónörökös és menyasszonya, a londoni fogadóirodák azonban már a jövendő hercegi házaspár gyermekeire kínálnak különböző fogadási lehetőségeket.</p>

Vilmos és polgári származású kedvese, Kate Middleton eljegyzését tavaly novemberben jelentették be, az esküvő pénteken lesz a londoni Westminster apátságban, az angol-brit monarchia ősi koronázótemplomában.
A fogadási cégek azt szinte biztosra veszik, hogy a házaspár első gyermekének születését már jövőre ünnepelhetik az alattvalók. A legnagyobb hálózat, a William Hill ennek megfelelően csekély, mindössze 5/4 nyereményesélyt írt ki hétfőn arra, hogy az első trónörökösi utód már 2012-ben a világra jön.
Ez százfontos tét esetén a William Hill becslése szerint - a számos lehetséges módosító tényezőt, levonásokat, prémiumokat figyelembe véve - 225 fontos nyereményt eredményezhet.
Arra, hogy az első gyermek csak 2013-ban születik, a cég már valamivel merészebb, 15/8-as fogadási eséllyel kínált a hétfői kiírás alapján játéklehetőséget. Azok, akik erre tesznek fel száz fontot és tétjük bejön, a William Hill jelenlegi becslése szerint 287,50 fontot vághatnak zsebre.
A 2014-es születésnapra fogadók - ha eltalálják az évet - már határozottan jó, 5/1 esélyt játszhatnak meg, százfontos tét esetén 600 fontos valószínűsíthető nyereménnyel.
A távlatokban gondolkodó és bátrabb játékosok azonban arra már hatalmas, 1000/1 nyereményeséllyel fogadhatnak, hogy az esetleges fiú utód az angol labdarúgás legfelső osztálya, a Premier League valamelyik klubjában játszik majd. Ha ez bejön, az erre a fogadásra száz fontot szánók az első trónörökösi gyermek első Premier League-szerződése aláírásának pillanatában hozzávetőleg százezer fonttal lesznek gazdagabbak.
Jóval kisebb, de így is jelentős, 33/1 eséllyel - százfontos tét esetén 3400 font körüli nyeremény kilátásával - kínál a cég fogadási lehetőséget arra, hogy ha a fiatal trónörökösnek és nejének esetleges leánygyermeke még 18 éves kora előtt a Vogue, az egyik legnagyobb nemzetközi divat- és életmódmagazin címlapmodellje lesz.
A Vogue egyébként a trónörökösi menyasszonyt is megpróbálta megnyerni egy címlapfotó erejéig, ám sikertelenül.
A lap nagy-britanniai változata esküvői különkiadással készül a jeles pénteki eseményre, és a folyóirat brit főszerkesztője állítólag szerette volna Kate Middleton exkluzív fotóját a címlapra tenni. A fényképezéssel Mario Testinót, a perui születésű híres fotográfust bízták volna meg. Testino régóta bírja a brit királyi család bizalmát; a művész alkotta Vilmos és Kate első hivatalos eljegyzési portrésorozatát, és annak idején a néhai Diana hercegnőről, Vilmos édesanyjáról is számos világhírűvé vált képet készített.
Brit sajtóértesülések szerint azonban Kate nemet mondott az ajánlatra, csakúgy, mint sok egyéb fotó- és interjúkérésre.
A Vogue Károly walesi herceg - Vilmos édesapja - és Diana 1981-ben tartott esküvője után exkluzív címlapfotót közölt Dianáról. Azt a képet Lord Snowdon, a néhai Margit hercegnőnek, II. Erzsébet királynő húgának volt férje készítette.
A pénteki esküvőt visszafogott előrejelzések szerint is kétmilliárd tévénéző kíséri majd figyelemmel világszerte, és a közvetítés rendezésével állítólag az X-Faktor című televíziós tehetségkutató műsorsorozat színpadi rendezőjét bízták meg.
A The Sun, a legnagyobb példányszámú brit bulvárlap hétfőn közölt értesülései szerint a 27 esztendős Diccon Ramsaytől az udvar azt kérte, hogy az esküvő közvetítése "ugyanolyan csillogó minőségű" legyen, mint az X-Faktor adásai.
A lap úgy tudja, hogy ennek jegyében különleges tervezésű kamerákat állítottak fel a Westminster apátságban; egyes kamerákat külön arra fejlesztettek ki, hogy a meghívott előkelőségek arcán tükröződő érzelmeket fürkésszék.
A The Sun egyik bennfentes forrása szerint "ha Kate szeme könnybe lábad a szertartás alatt, azt közelről és nagy felbontásban kell mutatnunk ... nem volt a történelemben még egy esküvő, amelyet így közvetítettek volna".
A lap szerint a szervezők még az oltár virágdíszítésében is kisméretű, elrejthető kamerákat kívánnak elhelyezni, és a "főszereplőkkel" - vagyis Vilmossal, Kate-tel, valamint II. Erzsébet királynővel, a trónörökös nagymamájával - azonos magasságú "dublőrök" alkalmazásával folynak a közvetítési próbák, annak biztosítására, hogy minden kamera tökéletes szögből vegye a világraszóló pénteki eseményt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?