Párizs. Az egykori híres francia filmdíva és mai harcos állatvédő, Brigitte Bardot megerősítette, hogy végleg hátat fordított a filmezésnek.
Brigitte Bardot hátat fordított a filmezésnek
Párizs. Az egykori híres francia filmdíva és mai harcos állatvédő, Brigitte Bardot megerősítette, hogy végleg hátat fordított a filmezésnek. Az Ohla! című magazinnak adott nyilatkozatában hangoztatta, hogy a zene és a film a korábbi életéhez tartozott, ma ellenben már egészen más asszony, aki semmiben sem hasonlít a korábbi Bardot-hoz. Különben 2003-ban lesz harminc éve, hogy elbúcsúzott a művészi pályától. Nyilatkozatából az is kiderült, hogy ma már nem elégíti őt ki az állatvédelem sem.
BB undorítónak találja, hogy asszonyok szőrmebundát viselnek. „Gazdag nők gyakran nem látják meg a fájdalmat és a szenvedést” – jelentette ki Bardot, aki kifejtette: maximálisan aggasztja a világ jelenlegi helyzete, amelyben, mint fogalmazott, „sehol sem találkozhatunk már életörömmel”.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.