Brad Pitt kiáll a melegházasság mellett

Kalifornia |

<p>Az amerikai színész százezer dollárt adományozott az idén ratifikált kaliforniai melegházasság-törvény megmentésére, amelyet most egy népszavazás fenyeget.</p>

Először fordul elő, hogy népszavazást tartanak az azonos neműek házasságáról egy olyan amerikai államban, ahol korábban a melegházasságot már törvényben engedélyezték. A novemberi voksolás előtti kampányban a hollywoodi sztár a melegek melletti egyértelmű kiállásával és pénzadományával vesz részt.
– Én az egyenlőségre szavazok. Senkinek sincs joga megtagadni mások életvitelét, akkor sem, ha nem ért egyet vele. Mindenkinek joga van ahhoz, hogy úgy élje az életét, ahogy szeretné, ha ezzel nem árt másoknak. A kirekesztésnek nincs helye Amerikában – érvelt döntése mellett Pitt.
A színészt nagyon meglepte, hogy kollégái nem nyitották ki jobban a pénztárcájukat a diszkriminatív kezdeményezés megakadályozására. Pitt és élettársa, Angelina Jolie a héten kétmillió dollárt (341 millió forint) adományozott az AIDS és a tuberkolózis elleni küzdelemre Etiópiában. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?