Bozóttüzek pusztítanak Ausztráliában az aszfaltolvasztó hőségben

Sydney |

Épületeket pusztítottak el és embereket sodortak veszélybe a bozóttüzek szombaton Ausztráliában, amelynek három államára aszfaltolvasztó hőhullám telepedett.

Melbourne-ben, amely a kontinensnyi ország második legnagyobb városa és egyben a délkeleti Victoria állam fővárosa, futótüzek lobbantottak lángra néhány külvárosi építményt. Craig Lapsley, az állam katasztrófaelhárítási biztosa arra figyelmeztette a lakosságot, hogy a magas hőmérséklet, a szárazsággal és a változó irányú erős szelekkel kombinálva, veszélyes körülményeket teremt.

"Ez pontosan az, amit az előrejelzések mutattak, és amikor futótüzekkel van dolgunk, az természetesen gondot okoz a számunkra" - mondta Lapsley újságíróknak.

Victoria állam különböző részein szombaton mintegy 400 ház áramellátása szakadt meg, és ötven tűzesetet jelentettek, bár ezek közül sok kisebb kiterjedésű volt, amelyeket a tűzoltóknak sikerült leküzdeniük.

Victoria mellett riasztást adtak ki a tőle északnyugatra fekvő Dél-Ausztrália államban is, ahol a hatóságok azt ajánlották a vidéki területek lakóinak, hogy a fenyegető futótüzek elől vonuljanak biztos menedékhelyekre. Szakértők szerint jobb elővigyázatosnak lenni, mint megkockáztatni, hogy valakit csapdába ejtsenek a gyorsan irányt váltó tüzek.

A két déli államban és az ausztrál kontinenstől délre eső Tasmania szigetén teljes tűzgyújtási tilalmat rendeltek el a több mint 40 Celsius-fokos hőmérséklet miatt.

A helyzetet jellemzi, hogy a hőség egy 10 kilométeres szakaszon megolvasztotta egy Victoria állambeli autópálya aszfaltburkolatát - jelentette az ABC News állami médiaszolgáltató.

Egymástól távoli települései, a magas nyári hőmérsékletek és a könnyen lángra kapó eukaliptuszbozótok miatt Ausztrália ki van téve a halálos tüzeknek. 2009-ben, a feljegyzésekben szereplő eddigi legsúlyosabb bozóttüzek házak ezreit pusztították el, 173 ember halálát és több mint 400 ember sérülését okozva egy azóta fekete szombatként emlegetett napon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?