Bőségesen volt víz a Marson

London. Valóságos tenger borította hosszú ideig a Mars 300 ezer négyzetkilométernyi kiterjedésű felületét a Meridiani-fennsík körzetében. Ezt állítja a brit Nature magazinban közölt tanulmány, amely a vörös bolygóról az Opportunity robot, valamint a Mars Global Surveyor műhold adatait vetette össze.

London. Valóságos tenger borította hosszú ideig a Mars 300 ezer négyzetkilométernyi kiterjedésű felületét a Meridiani-fennsík körzetében. Ezt állítja a brit Nature magazinban közölt tanulmány, amely a vörös bolygóról az Opportunity robot, valamint a Mars Global Surveyor műhold adatait vetette össze.

„A Balti-tengerrel vetekedő méretű, eléggé mély és elég hosszú ideig létező óceánnak kellett elterülnie a Meridiani Planum körül, ahol 500 méter vastagságú üledékréteg gyülemlett fel, ha az Opportunity által összegyűjtött, a marsi vízkészletre utaló információk igazolást nyernek” – állítja a Nature legfrissebb számában Brian M. Hynek, az amerikai Colorado egyetem professzora. A vörös bolygóra küldött amerikai önjáró robot által készített felvételek alapján feltételezhető, hogy azok a kis szürke színű foltok, amelyeket egy marsi sziklán fedeztek fel, azt tanúsítják, hogy az égitesten korábban volt víz.

A szaktudósok elemzése kimutatta: a marsi szikla foltjai hematitot, egy bizonyos vasoxidot tartalmaznak, ez az ásvány viszont földi körülmények között általában víz jelenlétében, hosszú idő alatt jön létre.

Hynek professzor a vörös bolygó körüli pályán kerengő Mars Global Surveyor egy spektrométere segítségével méréseket végzett, megállapítva, hogy a szürkés színű ásvány a Mars több száz kilométeres sávján, a 20. hosszúsági és a 14. szélességi fok közötti területen látható. A szóban forgó sáv a Meridiani Planum fölött, keleti-nyugati irányban húzódik. A tanulmány szerzője szerint ez utal arra, hogy a szürkés színű körzetben hosszú időn keresztül víznek kellett jelen lennie, vagy a felszínen vagy a talajban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?