Boros-cseresznyés csirke

<p>Hozzávalók: 8 csirke-felsőcomb, só, 5 dkg füstölt szalonna, 1 kisebb vöröshagyma, 1 nagyobb sárgarépa, 1 közepes petrezselyemgyökér, 6 ek. olaj, 1 púpozott ek. paradicsompüré, kb. 5 dl édes vörösbor, 1 ek. finomliszt, 2 ek. cukor, egy-egy csipetnyi őrölt fahéj és szegfűszeg, fél citrom reszelt héja, 50 dkg cseresznye.</p>

A csirkecombok bőrét lehúzzuk, majd a húst besózva félretesszük. A szalonnát apró kockákra daraboljuk. A szalonnát a fele olajon kisütjük, és először a finomra vágott hagymát, majd a felkarikázott zöldséget futtatjuk meg rajta. A húst hozzáadva tovább pirítjuk, s belekeverjük a paradicsompürét. Felöntjük a bor felével meg egy kevés vízzel, és lefödve, kis lángon kb. 50 perc alatt vajpuhára pároljuk; közben folyamatosan pótoljuk elfövő levét. A húst egy másik edénybe átszedjük, levét áttörjük. A maradék 3 ek. olajon a lisztet barnára pirítjuk, hozzáadjuk a cukrot, és ráöntjük a csirke párolólevét. Kevergetve fölforraljuk, egy kevés borral hígítjuk. A fahéjjal meg a szegfűszeggel fűszerezzük, a reszelt citromhéjjal ízesítjük.  A cseresznyét kimagozzuk, és a mártásba szórjuk, hozzáadva azt a kevés gyümölcslevet is, amely magozáskor kicsöpögött belőle. A húsra öntjük, 2-3 percig forraljuk, végül sült burgonyával tálaljuk. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?