Betiltották Gambiában a női nemi szervek megcsonkítását

Dakar |

<p>Elfogadta a gambiai parlament azt a törvénymódosítást, amely betiltja a női nemi szervek megcsonkítását.</p>

A törvényt megszegők hároméves börtönbüntetésre, illetve mintegy 1200 eurónak megfelelő pénzbírságra számíthatnak.

A parlament azt követően fogadott el törvényt a női körülmetélésnek is nevezett eljárás betiltásáról, hogy az ország elnöke, Yahya Jammeh novemberben szót emelt a nők megcsonkításának gyakorlata ellen.

A női nemi szervek megcsonkítása Afrika országainak mintegy felében elterjedt gyakorlat, az ENSZ több intézménye szerint ugyanakkor sérti a nők emberi jogait, a szervezet nők elleni erőszakkal foglalkozó különleges jelentéstevője szerint pedig kínzásnak minősül.

A beavatkozásnak orvosi indoka nincs. A művelet során a női nem szerv külsejét pengével részben vagy egészen eltávolítják, sok esetben érzéstelenítés nélkül. A csonkítást a legtöbb esetben kisgyermek korukban hajtják végre a lányokon.

Egy brit székhelyű jótékonysági szervezet 2010-es adatai szerint a 15 és 49 év közötti gambiai nők 80 százalékát megcsonkították.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?