Beszéljünk az érzésekről!

Egyre több tinédzser próbálkozik öngyilkossággal, amikor úgy érzi, képtelen megoldani valamilyen problémát, vagy képtelen elviselni valamilyen érzést. Akár valóban meg akar halni a tizenéves, akár nem, az öngyilkosság gondolatát, esetleg az öngyilkossági kísérletet nagyon komolyan kell vennünk. A szuicid (öngyilkossággal kapcsolatos) képzelődés is arra vall, hogy a fiatal tehetetlennek, kiszolgáltatottnak, magányosnak érzi magát.

A kamaszkor és a fiatalkor számtalan nagyon nehéz problémával szembesíti az embert – a nemi érés következtében keletkező feszültségektől a társadalmi és iskolai teljesítményig, és a családon belül elfoglalt hely megváltozásáig.

A mai társadalom ráadásul különféle csábításokkal és gyötrelmekkel sújthatja a fiatalt, a válás, a gyermekét egyedül nevelő szülő, az erőszak és a szegénység megtapasztalása, a túlterhelt iskolarendszer, a szerencsésebb, népszerűbb vagy gazdagabb kortársak miatti önbizalomvesztés – mindez rendkívül megterhelő egy fiatal ember számára.

A legtöbb fiatal időnként lehangoltnak vagy depressziósnak érzi magát, és sokan tűnődhetnek azon, mi lenne, ha véget vetnének az életüknek – hogyan reagálnának a hátrahagyottak. Sok tinédzser számára az öngyilkosság romantikus színben tűnik fel, és ezt fokozhatja, ha a sajtó vagy a média túlzott szenzációt kerít egy-egy öngyilkosság köré. A legtöbb fiatal ennek ellenére sosem kísérli meg az öngyilkosságot, és még ritkábban követnek el halálos kísérletet.

Az öngyilkossági kísérlet elég gyakori az olyan kamaszok között, akik drogproblémákkal küszködnek, viselkedésük agresszívnak tűnik, nem tudnak beilleszkedni a társaik közé vagy az iskola rendjébe. Az efféle kísérleteket könnyen a fiatalok „ostobaságának”, „jellemhibájának” tulajdoníthatjuk, holott nagyon komolyan kellene vennünk őket. Nemcsak azért, mert veszélyt jelenthetnek a fiatalra nézve, hanem azért is, mert olyan frusztráció, fájdalom, düh és féktelenség kifejeződései, amely mindenképpen segítségért kiált.

A nehezen beilleszkedő fiatalok gyakran nem tudják jól kifejezni magukat, nem hajlandóak beszélni a problémáikról, inkább öndestruktív útját választják a fájdalom kifejezésének.

A kamaszok viselkedése gyakran bosszantja vagy elképeszti a szülőket. A kamaszos magatartás azonban önmagában még nem jelent súlyos lelki elszigetelődést. Ha azonban úgy látja, hogy kamaszkorú gyermeke depressziós, kérdezzen rá. Legyen tapintatos és tiszteletteljes, de ne aggódjon amiatt, hogy ha rákérdez öngyilkossági gondolatokra, azzal esetleg ötletet ad gyermekének vagy bátorítja az öngyilkosságot. A fiatalok számára fontos szüleik figyelme, sokat segíthet, ha úgy érzik, törőd-nek velük. Talán másra sem vágyik, mint hogy végre beszélhessen az érzéseiről. Azzal, hogy meghallgatja, önmagában is orvosolja önbizalom-hiányát, értéktelenség-érzését. A szülői érdeklődés és segítség legyőzheti a reménytelenséget és az elveszettség érzését.

Ha kétségei vannak, mindenképpen kérdezzen meg egy orvost. A pszichoterápia nemcsak a fiatalnak, de a család egészének segíthet. A depresszió korai felismerése és kezelése elejét veheti az öngyilkossági kísérleteknek és egyéb bajoknak, amelyekbe a fiatal keveredhet. (k-r)