Az öngyilkosság ősi magatartásforma

Hogy ki és miért akar vagy lesz is öngyilkos, arra szakemberek máig keresik a választ. De, hogy az öngyilkosság elkövetése ősi magatartásforma, azt ékesen bizonyítják a történelem előtti és későbbi adatok. Az ókori görögöknél és rómaiaknál a halál ismert formája volt az öngyilkosság. Az ókori filozófusok különbözőképen vélekedtek e cselekedetről. Platón elítélte, de bizonyos körülmények között – például halálra ítéltek esetében – megengedhetőnek tartotta. Homérosz az elme megzavarodásának, az istenek büntetésének vélte az önkezű halált. Ami a zavart elméjűséget illeti, nem is tévedett, hiszen az öngyilkosok kilencven százaléka pszichiátriai beteg.

A Bibliából is tudomást szerezhetünk az emberi halálnak erről a szörnyű formájáról. Az Ószövetségben nyolc, az Újszövetségben egy ilyen esetről, nevezetesen Júdás haláláról olvashatunk. Júdás, miután elárulta Jézust, tettét csak így, saját maga felakasztásával vélte megtorolhatónak.

A negyedik század közepén, a II. Orleans-i zsinat hivatalosan is elítélte az öngyilkosságot és megtiltotta az öngyilkosok egyházi temetését. Ezek az intézkedések ma már nem jelentenek visszatartó erőt.

Nem így a buddhistáknál, akik sem a depressziót, sem az öngyilkosságot nem ismerik. Az ok valószínűleg pozitív életszemléletükben rejlik. Tibetben, a buddhizmus hazájában nincs is öngyilkos. Annál többen választják az önkezű halált Európa civilizált országaiban. Az utóbbi hat évet leszámítva éppen Magyarország volt a listavezető.

A statisztika szerint tízmillió ember közül évente 4600 lett öngyilkos. A bennünket követő Svédországban 2800, az azt követő Ausztriában 2700 ilyen tragikus halált jegyeznek tízmillió emberenként.

Meglepő statisztikai adat, hogy a férfiak gyakrabban halnak meg öngyilkosságban, mint a nők. Ebből azonban nem következik, hogy kevesebb nő választaná ezt a halálnemet. Az ok sokkal inkább ott keresendő, hogy a férfiak agresszívabb megoldásokhoz folyamodnak: fegyverrel, akasztással végeznek magukkal, s így a „siker” sem marad el.