Befűthetnek a panellakóknak

A ház fogyasztásának az egyes lakásokra történő szétírását az árszabályozási hivatal (ÚRSO) rendelete határozza meg. A 630/2005-ös rendeletet a hivatal a 657/2004-es törvény alapján hozta. Ez utóbbi ugyanis a hivatalt ruházza fel azzal a joggal, hogy a távhő- és melegvíz-szolgáltatás számlázásának a feltételeit meghatározza.

A lakásszövetkezetek, a lakástulajdonosok közösségei és az energiaszolgáltatók is ennek a rendeletnek az alapján kell, hogy eljárjanak a számlázás során. Kivételnek csupán az az eset számít, ha a lakástulajdonosok közössége más számlázási módszerben egyezik meg. A lakástulajdonosok gyűlésén így a lakók megegyezhetnek abban, hogy a hőszolgáltatás esetében például nem veszik figyelembe a radiátorokra szerelt mérőműszereket, hanem a lakások alapterülete alapján számolják el az egy-egy lakásra jutó költségeket. Az árszabályozási hivatal rendelete gondol az olyan lakásokra is, amelyek a házon belül előnytelen helyen találhatók. Az északra tekintő vagy a ház sarkán található lakásokban nagyobb a fogyasztás, mint a többi lakásban. Hasonló a helyzet az olyan lakásoknál is, amelyek fűtetlen pincék vagy folyosók fölött találhatók. Az árszabályozási hivatal rendeletének a függelékében ezért megtalálhatók azok a koefficiensek is, amelyek alapján kiszámolhatják ezen lakások számláját. A számlázás során azonban ezeket nem kötelező teljes mértékben figyelembe venni, a hivatal ugyanis csak ajánlatot tett ezek használatára. Mindezt azzal magyarázzák, hogy az egyes házak között jelentős különbségek lehetnek. Hiába van például egy lakás az északi oldalon, ha a szomszédos lakóház takarásában van, vagyis nincs kitéve extrém időjárási feltételeknek. Az idei számlázásnak így figyelembe kellene vennie a lakóházak fenntartóinak a sokéves tapasztalatait. Természetesen csak a lakástulajdonosok közössége dönthet arról, hogy a számlázásnál a hivatal által ajánlott koefficienseket figyelembe veszik-e vagy sem.

Az árszabályozási hivatal rendelete határozza meg a melegvíz számlázásának a feltételeit is. Eszerint a melegvízfogyasztást közvetlenül a szolgáltatónál mérik, ahol egy mérőműszer a felhasznált víz és az ennek a felmelegítésére szolgáló hő mennyiségét is méri. A lakások fogyasztását a lakásokban felszerelt vízórák is mérik. A lakóház teljes fogyasztásának a 10 százalékát arányosan osztják el az egyes lakások között, vagyis az is fizet, aki egyetlen deci meleg vizet sem fogyasztott. A fennmaradó 90 százalékot aztán már a lakások valós fogyasztása alapján számlázzák ki. Példaként egy olyan fogyasztó említhető, aki hosszabb időre elutazott, így egyáltalán nem fogyasztott meleg vizet. A fent leírt szabályok miatt ugyanakkor neki is fizetnie kell a fogyasztásért. ĺgy akár több száz koronát is kifizethetünk tulajdonképpen a semmiért. Ezek szerint azok a lakók vannak előnyben, akik több meleg vizet fogyasztanak, hiszen a kisebb fogyasztással rendelkezők dotálják a fogyasztásukat.

További probléma, hogy a meleg víz olyan ásványi anyagokat tartalmaz, amelyek az átfolyós mérőberendezéseket rendszeresen eltömítették, így ezek nem mértek pontosan, miközben a felszerelésük nem fillérek kérdése volt, és ezt is a fogyasztókkal fizettették meg. A hőszolgáltatásról szóló módosított törvény szerint ezért a lakóházban csak akkor kell felszerelni a meleg víz fogyasztását mérő műszert, ha a fogyasztók és a szolgáltató nem egyeznek meg egyéb módszerben.

Ha már megkaptuk a hő- és melegvíz-szolgálatás kiszámlázását, és a kért összeget magasnak tartjuk, akkor először azon kellene elgondolkodnunk, hogy tavaly mint fogyasztó, hogyan viselkedtünk. Takarékosan állítottuk-e be a fűtőtestek hőszabályzóját, nem szellőztettünk-e feleslegesen sokat? A tapasztalatok azt mutatják, hogy hiába szigetelik a panelházat, hiába vásárol minden lakó modernebb ablakokat és hiába szerelnek fel a radiátorokra hőszabályozókat, a fogyasztás csak akkor csökken, ha minden lakásban külön mérik a fogyasztást. (mi, p, t)