Becsapódott a Hold felszínébe

Egyik fő feladata az új generációjú hajtóműrendszer kipróbálása voltESA-felvételEzt a németországi Darmstadtban lévő irányítóközpont jelentette be. Az Európai Űrügynökség (ESA) kisméretű, kocka alakú szerkezete a várakozásoknak megfelelően feltehetően egy 3-10 méteres krátert vájt a talajban, és az ebből kivágódó anyagmintákat a Földről igyekeznek nagy teljesítményű távcsövek segítségével fényképezni. A holdi talajminta vizsgálata azonban csak az egyik tudományos célja a SMART–1 küldetésének. A másik fontos feladata az volt, hogy kipróbálja azt az új generációjú hajtóműrendszert, amelynek a remények szerint a későbbiekben nagy hasznát veszik majd a bolygóközi űrutazásoknál.

A szondát 2003. szeptember 27-én egy Ariane típusú hordozórakétával indították úti célja felé. Bár a Hold 383 ezer kilométerre van a Földtől, a SMART–1 pályáját úgy tervezték meg, hogy 100 millió kilométeres távolságot fusson be a Hold eléréséig. ĺgy majd három év telt el, mire megérkezett a Holdra. A hatvanas évek végén és a hetvenes évek elején az amerikai Apollo-programban – melynek keretében emberek jutottak el égi kísérőnkre – mindössze három napot vett igénybe a Holdig tartó utazás. A SMART–1-nek több mint egy évébe került, míg 2004 novemberében Hold körüli pályára állt. Az ESA űrszondája viszont ezalatt mindöszsze 60 liter üzemanyagot, azaz xenont fogyasztott el.

Legfontosabb feladatának ugyanis az ún. ionhajtómű-rendszer miniatürizált tesztelését szánták. Ez a szerkezet tulajdonképpen a Nap energiáját hasznosító olyan hajtómű, amelynek hatásfoka a világűrben, vagyis a vákuumban akár tízszer jobb lehet, mint ugyanott egy hagyományos rakétáé. Épp ezért az ionhajtóművekhez nagy reményt fűznek a Naprendszer tagjait kutató űrszondák, vagy pedig a Föld körüli pályán sokáig keringő, és korrekciós manővereket gyakran végrehajtó műholdak esetében (amilyenek például a geostacionárius pályán lévő meteorológiai vagy távközlési műholdak).