Napjaink közép-kelet-európai kultúrájában is egyre nagyobb teret nyernek a szubkultúrák, illetőleg az underground művészek megmozdulásai. Szűkebb régiónkban is megtalálható a kissé misztikusan megfogalmazott föld alatti műveltség, vagyis az ellenkultúra kialakítására törekvő mozgalom.
BEBOP-parti Párkányban
S az eredmény? A BEBOP idén jubilál! Immár ötödik éve rendezik meg a BEBOP’s doing a party again elnevezésű fesztivált, ami augusztus 12-én a hip-hop öt elemét kívánja bemutatni.
A Molotow Graffiti Jamen budapesti, pozsonyi, szentendrei, komáromi, érsekújvári és helyi festők vesznek részt, akik igényes és attraktív műveikkel díszítenek egy betonkerítést a Duna partján. Délután pedig az Argos Pub kerthelységében beindulnak a lemezjátszók és beizzanak a hangfalak. A koncepció az, hogy a kezdő break-táncosokat, rappereket és lemezlovasokat követik az ismertebb, profi művészek, és hogy egymást biztatva, barátságban eltöltsenek egy reggelbe nyúló nyári éjszakát a rappelés, a breaktánc, a scratchelés, a graffiti és az ötödik elem, a szellem nevében.
Az idei összejövetel szintén ígéretesnek mutatkozik, hiszen a szervezők kitűnő előadókat vonultatnak fel. Fellépnek Az Idő Uraiból ismert Bankos (Firma), Dj Kool Kasko & Norba és az NKS (Nem Közölt Sáv), valamint a komáromi Ušo A.K.O. Trest (Kostramosta), illetve a párkányi Invázia és a Butik. A lemezlovasok közül pedig ott lesz a budapesti Kool Kasko, a selyei Lari és Miko, valamint a párkányi Oops.
Bizonyosak lehetünk abban, hogy aki augusztus 12-én Párkányba látogat, annak minőségi hip-hop kultúrában lesz része. Love, Peace and Harmony! (mr)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.