Királyrév. A múlt héten hétfőtől péntekig gyerekzsivajtól volt hangos a helyi sportpálya – már hatodik éven tartották meg a „Süss fel nap” nevű kézművestábort.
Batikoltak kicsik és nagyok egyaránt
Puskás Erzsébet táborvezetőtől megtudtam, nagy az érdeklődés a tábor iránt, volt olyan nap a héten, hogy közel százan voltak, és nemcsak királyréviek, hanem a szomszédos Nádszegről meg Zsigárdról is jöttek gyerekek. Az oktatók között pedig nemcsak gyakorló tanítónők és óvónők, hanem nyugdíjas kolléganők is voltak. Meg olyan fiatalok, akik néhány éve még alapiskolásként vettek részt a táborban, most pedig középiskolás vagy egyetemista diákként mint oktatók tanítják a kicsiket mindarra, amit ők maguk is ebben a táborban tanultak. Vendégoktatóként a kézművességgel és hagyományőrzéssel foglalkozó felsőszeli Szomolay házaspár is sok érdekességet mutatott a táborlakóknak. Hogy nemcsak dolgoztak, hanem nagyon jól szórakoztattak is a tábor résztvevői, azt nemcsak a messzire hallatszó kacagások jelezték, hanem a gólyalábak is, amelyekkel a batikolás meg a selyemfestés között nemcsak a gyerekek, hanem a tanító nénik is megpróbáltak járni. Kisebb-nagyobb sikerrel, de hatalmas kacagások közepette. A délutáni táborzárással azonban nem telt le a közös szórakozás, mert mért készítették a tüzelnivalót az estére tervezett tábortűzhöz. Kétség kívül az is legalább olyan jó hangulatban zajlott, mint napközben a munka.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.